DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Muszáj válaszolnom Béki Gabriella képviselőtársamnak, aki azt mondotta, hogy a bizottsági ülésen is részt kell venni a vitában, ez a feladata a képviselőnek.
Az ember felelősséggel csak azt támogathatja, és felelősséggel csak azt utasíthatja el, amiről pontos ismerete van. Öt perc alatt a bizottsági módosítót nem lehet megismerni, felelősséggel nem lehet rá mondani se igent, se nemet. Emiatt döntöttek a kereszténydemokraták és a Fidesz képviselői úgy, hogy ebben a kutyakomédiának nevezett eljárásban nem veszünk részt - ez az egyik.
A másik a vita. Akkor van értelme a vitának, ha az embernek megvan az a reménye is, hogy jobbítani is tud. Béki képviselőtársamat kérdezem, hogy van-e remény arra, hogy a Bajnai-féle szocialista csomagot egy kicsit is lehetne enyhíteni. Nekünk nem volt erre reményünk, most sincs reményem, ezért részletesen nem tértem ki a törvény különböző részeire.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés