DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Evezzünk egy kicsit békésebb vizekre, valamelyest a környezetvédelem és a világgazdasági válságkezelés módszereinek területére.
Valóban az a kérdés, hogy amikor egy évre ez a kormány elvállalta a válság kezelését, amikor majd visszaemlékeznek erre az egy évre, mit látnak az emberek: ez egy vörös korszaka volt Magyarországnak, egy szürke válságkezelő korszaka volt, vagy pedig egy zöld válságkezelő korszaka volt? Ha ez utóbbi szín kimarad - márpedig egyelőre úgy néz ki, hogy kimarad - a kormány válságkezeléséből, ismételten egy olyan dologgal állunk szemben, amiben szembemegyünk mind Nyugat-Európa, mind pedig Észak-Amerika válságkezelő technikáival. Minden más országban nagyon hangsúlyos a válságkezelésen belül a környezetvédelmi ipar erősítése, a zöld munkahelyek létrehozatala. Ehhez képest Magyarországon ezt nem látjuk.
Úgy látszik, másfajta filozófia az, amely a nyugat-európai és a magyar válságkezelést mintegy meghatározza. Azt látom, hogy nálunk, Magyarországon úgy fog hozzá a kormány a válság kezeléséhez, hogy megnézi, kik azok, akik az elmúlt húsz évben valamilyen jóléti juttatást kaptak. Mit kaptak a családok, mit kaptak mások a társadalmon belül, a nyugdíjasok, és amit kaptak az elmúlt húsz évben, azt elveszi, visszaveszi tőlük, mondván: túlságosan nagy a jólét Magyarországon, túlságosan szerteágazóak a jóléti kiadások, éppen ezért az elmúlt húsz év állami adományait, pontosabban törvény biztosította jóléti juttatásait vissza kell venni.
Ehhez képest más országok hogyan tekintenek erre? Úgy tekintik, hogy húsz év múlva mi lesz; kik azok, akik azokat az erőforrásokat használják föl, amelyekre húsz év múlva is szükségünk lenne; kik azok, akik beszennyezik a földet, a levegőt, a vizet, amit húsz év múlva majd valakinek az adófizetők pénzéből meg kell tisztítania. Ez tehát egy másfajta szemlélet. Ez azt szemléli, hogy ki az, aki a jövőt most éli föl, és aki a jövő föléléséből most magának profitot termel.
Abszolút nem mindegy, hogy melyik megközelítést választjuk: azt, amelyik az elmúlt húsz évből visszavesz mindent, amit juttatott, vagy amelyik a következő húsz évben megpróbálja arányossá tenni a közterheket, és megpróbálja a közös erőforrások fokozott igénybevevőit arra rábírni, hogy ezeknek a fokozott igénybevételeknek valamelyest az ellentételezését a költségvetésbe befizessék, és különbséget tegyenek szennyező és nem szennyező ipari termelők, munkahelyteremtők vagy bármilyen más termelést folytatók között vagy technológiák között, és így próbál a gazdasági válsághelyzeten úrrá lenni.
A kormányprogram ismertetésekor a miniszterelnök úr a 2900 szavas beszédében egyetlenegyszer sem ejtette ki azt, hogy zöld, környezet, környezetvédelem, ökológia vagy bármi más hasonlót, ami akár még a minisztériumok felsorolásában is valamiféle zöld árnyalatot adhatott volna a kormány programjának. Szerintem nincs még egy olyan válságkezelő program, amely ennyire negligálná a környezetvédelmet, a környezetvédelemből fakadó új munkahelyeket, új iparágakat és új adóbevételeket, mint itt Magyarországon a Bajnai Gordon vezette MSZP-SZDSZ-kormány.
Összesen a kormányprogram is - amely egy kommunikációs PPT-ként létezik egyelőre főként - mindössze a szén-dioxid-kvóta eladását nevezi meg pluszforrásként, illetőleg valamelyest kitér az egyébként hasznos épület-korszerűsítési programra, de egyáltalán nem úgy, hogy az magasabb sebességi fokozatba kapcsolna, hanem éppen hogy szinten tartásra kárhoztatja azt a programot is. Ami viszont rettentő negatív a kormányprogramban, az a tömegközlekedés tervezett további visszafejlesztése, ami mindenképpen a környezetvédelmi szemlélet ellen hat.
Míg más országokban megújuló energiaforrásokról, hibridautókról, biogazdálkodásról, zöldgalléros munkahelyekről beszélnek, addig Magyarországon ez a legkisebb mértékben sem valósul meg. Csak pár példát hadd mondjak: Írországban zöld gazdaságfejlesztő kormányprogram van 500 milliárd euróval, 2008 őszén jelentették be. Németországban az alternatív energiaforrásokra óriási támogatások vannak, 35 milliárd euró értékben, és így próbálják az alternatív energiatermelés arányát 20 százalékra emelni. Nagy-Britanniában az autóipar kizöldítését tűzték ki célul: 2,3 milliárd font jár az autóiparnak, de megújuló energiaforrásokra ők is 600 millió fontot szánnak. Franciaországban napenergia-programot indítottak: a négyszázszorosára kívánják emelni a gazdasági válság ideje alatt a napenergia-felhasználás kapacitását, az alternatív energiák arányát 23 százalékra kívánják emelni. Az Európai Unió 200 milliárd eurót különített el az energiapolitikájára, pontosabban az alternatív energiák bevezetésére.
José Manuel Barrosót idézném: "Az alacsony szénkibocsátású gazdaság felé való elmozdulás ösztönözni fogja az innovációt, új üzleti lehetőségeket és új zöldmunkahelyeket hoz majd létre." Ez az, amivel más európai országok foglalkoznak. Sajnálatos módon Magyarország e tekintetben is szembemegy az európai tendenciákkal.
Köszönöm szépen. (Taps a KDNP és a Fidesz padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés