TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Urak! "Út a munkához" program néven indult az elmúlt év elején egy társadalmi párbeszéd, illetve akkor még leánykori nevén másképpen szerepelt ez a program, de ez is bizonyítja, hogy ha következetesen végrehajtunk egy programot, akkor abból lehet sikereket is elérni.
A leghátrányosabb helyzetű kistérségekben élők nagy része sajnos munka nélkül él, ezeknek az embereknek egy része pedig amellett, hogy nem tud dolgozni, vagy nem dolgozik, azonban segélyben, ellátásban részesül. Ezt a helyzetet a társadalmi igazságtalanság egyik formájának tartották nagyon sokan. A kistelepülési polgármesterek és a kormányzat is együttesen, szakemberekkel konzultálva dolgozta ki az "Út a munkához" programot, amelynek eredményeképpen a tavalyi évben egy olyan párbeszédsorozatnak lehettünk a szemtanúi, résztvevői, amelynek eredményeképpen megszülettek a megfelelő jogszabályok. Ez év januárjától hatályosak ezek a jogszabályok, és még egy 3 hónapos felkészülési időszak is volt az önkormányzatok részére; ha lehet így fogalmazni, akkor élesben csak április 1-jétől működik az "Út a munkához" program.
Már most is vannak tapasztalatok, persze messzemenő következtetéseket nem lehet levonni ebből, de tudjuk jól, hogy mi volt a célja a programnak: hogy jobban megérje dolgozni, semmint segélyen élni. Azt gondolom, hogy ez a társadalom, az adófizetők többségének a jogos elvárása is, hogy aki dolgozik, az többet vagy jóval több bért kapjon, mint aki nem teheti ezt, vagy nem akarja ezt tenni.
Mi a cél? Az elsődleges cél, hogy az elsődleges munkaerőpiacra vezessük vissza azokat az embereket, akiket lehet. Gazdasági világválság idején persze ez egy nehéz kihívás, de azt gondolom, hogy ez ügyben is vannak már előrelépések, hiszen a Start-, a Start Extra vagy a Start Plusz kártya révén olyan kedvezményekben részesülnek a munkaadók, amelynek eredményeképpen vagy új foglalkoztatottak beállítását valósítják meg, vagy - hogy is fogalmazzak - feltéve, de meg nem engedve, hogy eddig zsebből zsebbe fizettek, most legalizálták ezt a foglalkoztatási formát, magyarul: kifehéredett a foglalkoztatásnak ezen része.
Az elsődleges munkaerőpiacra való visszavezetés tehát az elsődleges cél, de ha ez nem működik, mert mondjuk, egy térség be van zárva, nincs ott megfelelő mennyiségű munkahely, akkor a közfoglalkoztatást kell hogy felajánljuk azoknak az embereknek, akik nem tudnak vagy nem akarnak dolgozni, és az ő esetükben a közfoglalkoztatás társadalmilag hasznos tevékenység. Nagyon sok település nagyon sok polgármestere jól veszi ezt az akadályt. A januártól március végéig tartó felkészülési időszak alatt voltak, akik együttműködési megállapodást kötöttek a vízügyi igazgatóságokkal, az erdőgazdaságokkal, a különböző állami vállalatokkal, szervekkel, civil szervezetekkel. A cigány kisebbségi önkormányzat a helyi civil szervezetek együttműködésével tanfolyamok, különböző közmunkák, közfeladatok ellátására kötöttek szerződést együttműködési megállapodással, hogy a végrehajtott munka a köz érdekében végzendő munka legyen.
Vannak tehát, akik nagyon sikeresek, párat hadd emeljek ki. Tarnabod községben tavaly 30-35 embernek kellett közcélú, közhasznú munkát végezni, idén ez háromszorosára, több mint 90 főre növekedett, a polgármester úr, Pető Zoltán azonban mégis sikeresen vette az akadályt, hiszen megtalálta azokat a munkaformákat, amelyek révén mindenki hasznos elfoglaltsághoz tud jutni akár az iskolában, óvodában, akár a házi segítségnyújtás területén. De Kazincbarcikán Szitka Péter - volt képviselőtársunk, polgármester úr - is sikeresen vette ezt az akadályt, több száz embert kell hónapról hónapra foglalkoztatnia, és én azt gondolom, hogy meg tudják oldani, persze vannak nehézségek. Mondhatnám ugyanígy, hogy Szerencsen az egyik képviselőtársnőnk, aki foglalkoztatja ott az embereket, vagy Borsod megye, Abaúj-térség különböző részein a polgármesterek nagyon jól veszik az akadályokat. Persze, vannak még kihívások számukra, de az elsődleges és az egyik legfontosabb tapasztalat, hogy akik dolgozni akarnak, és tudnak is, azoknak lehet hasznos elfoglaltságot teremteni, kicsit akarni is kell.
A másik fontos tapasztalat az, hogy az önkormányzati vezetők azt mondják, hogy az eddig segélyezetteknek mintegy 10-15 százaléka azt mondta ezeken a településeken, hogy köszöni szépen, ő inkább nem kér se segélyt, se munkát, mert neki elég drága az ideje, van neki milyen elfoglaltsággal eltölteni azt; ez is egy tapasztalat. És van egy része, amin viszont nekünk kell segíteni, és ez az egyik legfontosabb, hogy amellett, hogy az állam megteremti a feltételeit, ösztönzi az állampolgárokat, az önkormányzatokat, a vállalkozásokat, hogy foglalkoztassa ezeket az embereket, még segítséget kell nyújtania, például a közmunkaszervezők létszámának növelésével, illetve munkaeszközök biztosításával.
Ez ügyben kell hogy lobbizzunk a továbbiakban az önkormányzatok érdekében, és hogy jobban megérje dolgozni, semmint segélyen élni.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés