DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Ami Pósán képviselő úr utóbbi megjegyzését jelenti, ez valószínűleg egy nyelvhasználati vita. A másodszori meghosszabbítás ugyanis a harmadik ciklus megkezdését jelenti. Egyszer, ugye, valakit kineveznek, megválasztanak, majd egyszer meghosszabbítják, ez a második ciklus, ha másodszor is meg lehet hosszabbítani, az a harmadik ciklus. Ezt jelen pillanatban a törvény nem teszi lehetővé, pontosabban szólva: ebben alkalmazott némi lazítást a tavaly elfogadott felsőoktatási törvénymódosítás a rektorok esetében, és ezt láttuk indokoltnak a rektorhelyettesekre, dékánokra és főigazgatókra nézve is kiterjeszteni a benyújtott törvényjavaslatban. Egyébiránt Pósán képviselő úrral összhangban magam sem értek egyet azzal, hogy ezt más vezetőkre is kiterjesszük, de emlékezetem szerint ott nem is volt ilyenfajta korlátozás.
Ami az összeférhetetlenséget illeti, lehet, hogy Pósán képviselő úrnak van valami igaza. Alapvető különbség azért az egyetem és a települési önkormányzatok között az, hogy az egyetemek kifejezetten fel vannak jogosítva a felsőoktatási törvény által, hogy olyan gazdasági társaságokat alapítsanak, amelyekben az egyetem, illetőleg az egyetem közalkalmazottai szellemi tulajdonát képező találmányok, felfedezések, szabadalmak gazdasági hasznosítása folyik. Azokat a személyeket, akik végső soron ezeknek a szellemi termékeknek a létrehozói és tulajdonosai, nem indokolt kizárni ebből a lehetőségből.
Lehet, hogy Pósán képviselő úrnak igaza van, és a megfogalmazott szabályozás aggodalomra, netán korrupciós gyanúra ad okot, akkor másképp kell megfogalmazni, de azt gondolom, hogy teljes mértékben kizárni őket ennek a hasznosítási lehetőségéből (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) nem volna indokolt.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés