ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a H/8864. sorszámú országgyűlési határozati javaslatot az egységes javaslat szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés az országgyűlési határozati javaslatot 364 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta.
(17.30)
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a hivatalos iratok elektronikus kézbesítéséről és az elektronikus tértivevényről szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/9024. sorszámon, a bizottságok ajánlását pedig T/9024/6. és T/9024/9. sorszámokon kapták kézhez.
Az előterjesztő a részletes vitát követően már válaszolt az elhangzottakra, így most a határozathozatal következik. Tájékoztatom önöket, hogy az előterjesztő az ajánlás és a kiegészítő ajánlás minden pontját támogatja.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a támogatott indítványokat az ajánlás 1., 2. és 3. pontjai, valamint a kiegészítő ajánlás 1., 2. és 3. pontjai szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 205 igen szavazattal, 156 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Zárószavazásra a következő ülésünkön kerül sor.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/9180. sorszámon, a bizottságok együttes ajánlásait pedig T/9180/8. és T/9180/11. sorszámon kapták kézhez. A gyakorlatnak megfelelően T/9180/13. sorszámon kézhez kapták a határozathozatalt segítő főtitkári tájékoztatót.
Emlékeztetem önöket, hogy az államtitkári zárszó a részletes vita lezárását követően már elhangzott.
Tisztelt Országgyűlés! Először az előterjesztő által támogatott módosító javaslatokról határozunk, azok kivételével, amelyeknek külön szavazását kérték.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a tájékoztatóban felsorolt, a frakciók számára előzetesen kiadott, az előterjesztő által támogatott módosító javaslatokat, azok kivételével, amelyekről a frakciók külön szavazást kértek. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 200 igen szavazattal, 155 nem ellenében, 8 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most a külön szavazásra kért támogatott módosító javaslatokról és azok alternatíváiról határozunk.
Az ajánlás 1. pontjában Iván László és Lanczendorfer Erzsébet a 6. §-ban a nyugdíjtörvény 62. § (1) bekezdése módosításával az évenkénti nyugellátási összeg növelésének egységesítését kezdeményezi. A javaslat elfogadása kizárja a kiegészítő ajánlás 6. pontját. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 164 igen szavazattal, 199 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Most a kiegészítő ajánlás 6. pontjáról szavazunk az ifjúsági bizottság javaslata alapján. Az előterjesztő támogatja, a Fidesz kérésére külön dönt az Országgyűlés. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 200 igen szavazattal, 160 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta.
Az ajánlás 2. pontjában Iván László és Lanczendorfer Erzsébet a 7. § (5), (6) és (7) bekezdéseinek elhagyását javasolják. Az alaprendelkezések a tizenharmadik havi nyugdíj alapnyugdíjba történő beépítésének szabályait tartalmazzák. A javaslat elfogadása kizárja a kiegészítő ajánlás 8. pontját. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 163 igen szavazattal, 201 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Most a kiegészítő ajánlás 8. pontjáról szavazunk az ifjúsági bizottság javaslata alapján. Az előterjesztő támogatja, a Fidesz kérésére külön dönt az Országgyűlés. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 212 igen szavazattal, 149 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta.
Az ajánlás 5. pontjában Iván László és Lanczendorfer Erzsébet a 8. § (1) bekezdésében a hatályát vesztő rendelkezések körét szűkíti. A javaslat elfogadása kizárja a kiegészítő ajánlás 10. pontját. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 161 igen szavazattal, 203 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Most a kiegészítő ajánlás 10. pontjáról szavazunk az ifjúsági bizottság javaslata alapján. Az előterjesztő támogatja, a Fidesz kérésére külön dönt az Országgyűlés. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 200 igen szavazattal, 164 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. Megkérdezem, van-e valakinek tudomása olyan javaslatról, amelyről kellett volna, de nem szavazott az Országgyűlés. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok.
Tisztelt Országgyűlés! Zárószavazásra a következő ülésünkön kerül sor.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/9179. sorszámon, a bizottságok együttes ajánlásait pedig T/9179/34. és T/9179/42. sorszámon kapták kézhez. A gyakorlatnak megfelelően T/9179/44. sorszámon kézhez kapták a határozathozatalt segítő főtitkári tájékoztatót.
Megadom a szót Katona Tamás pénzügyminisztériumi államtitkár úrnak, aki válaszolni kíván a vitában elhangzottakra. Öné a szó, államtitkár úr.
(17.40)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés