DEMENDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Megértettem, amit elmondott, de ez legalább három helyen hibádzik. Idő hiányában több dologra nem tudok reagálni. Az egyik: nagyon megnézném azt a hulladéklerakót, ahol a hulladékkezelés közben fél milliméterrel - mert ennyi a probléma, a jogszabályi probléma - a védőfóliát ki tudják cserélni, vagy húsz centivel tudják növelni azt az agyagréteget, amely a szigetelést hivatott eldönteni. Tehát igazából azt gondolom, miután a jogszabály változott meg később, azt mondani, hogy az önkormányzatoknak is lett volna mit tenniük, nyilván volt is, de ez nem túlságosan jó hivatkozási alap.
A másik: tájékoztatom az államtitkár urat, hogy Nyíregyházán nem épült meg a szilárdhulladék-lerakó telep. A várható megépítésének, befejezésének határideje 2010. december 31-e. Még egyszer nyomatékosan azt kérem, hogy legalább eddig az időpontig kapja meg a szakolyi szilárdhulladék-lerakó telep azt (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) az engedélyt, amely a működéséhez szükséges.
Köszönöm szépen. (Taps a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés