HÓNIG PÉTER közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Változó világunk globális kihívásai, mind az éghajlatváltozás, a felmelegedés egyre inkább ráirányítják a figyelmet a környezetkímélő megoldások fokozott igénybevételére, a fenntartható fejlődés követelményeinek szem előtt tartására.

Mindezeknek a szempontoknak maradéktalanul megfelel a vasúti közlekedés, amely jelentős szerepet tud vállalni a nagy tömegű és nagy távolságú vasúti áruszállítás és a személyszállítás lebonyolításában, a környezeti terhelés csökkentésében. Ezen túlmenően fontos gazdaságpolitikai érvek szólnak amellett, hogy minél inkább használjuk ki azokat a lehetőségeket, amelyek az ország kedvező földrajzi elhelyezkedéséből adódnak.

Ezek a felismerések tükröződnek a 2015-ig szóló magyar közlekedéspolitikában is, amely prioritásként jelölte meg az ésszerű közlekedési módok kialakítását, a személy- és áruszállítási igények magas színvonalú kielégítését és a vasút javára a közlekedési munkamegosztás változtatását. Bár ez utóbbi tekintetében Magyarország az uniós országok átlagához képest a főbb mennyiségi mutatók alapján kedvezőbb helyzetben van, a minőségi és műszaki megfelelés terén azonban még lemaradásban vagyunk, amelyre mind a fejlesztések, mind a szabályozások során figyelemmel kell lennünk.

A vasúti közlekedés jelentőségét annak társadalmi vonatkozásai is fokozottan alátámasztják. Az évente elszállított utasok száma 150 millió fő körül mozog, akik elvárják a magas színvonalú, kulturált és kényelmes utaztatást, más oldalról pedig a vasút működtetésében közvetlenül 30 ezer, illetve közvetve mintegy 60 ezer ember érintett. Az alágazat fejlesztését úgy kell megoldanunk, hogy az mind gazdasági, mind társadalmi szempontból megfeleljen a hatékonyság kritériumainak, és hosszú távon finanszírozható legyen. Ez napjainkban hazánk és az Európai Közösség vasútjainak egyik legnagyobb kihívása.

A vasúti közlekedés szabályozása terén alapvető szemléletváltozással járt a több mint három évvel ezelőtt elfogadott és 2006. január 1-jétől hatályos, új vasúti közlekedésről szóló törvény, amelynek központi eleme a piacnyitás és a verseny erősítése volt. Az azóta eltelt időszakban épp a környezetkímélő vasúti közlekedés kiemelt kezelése miatt felgyorsult a közösségi jogalkotás is, amely a törvény többszöri korrekcióját tette szükségessé. Legutóbb a múlt év decemberétől az Európai Vasúti Közösség és az Európai Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szövetsége között 2004-ben létrejött megállapodás átültetésével módosult az ágazati szabályozás. Már akkor is jeleztük, hogy rövidesen sor kerül az Európai Unió által elfogadott, úgynevezett harmadik vasúti csomag magyar jogrendbe történő átültetésére is. Ennek a jogharmonizációs feladatnak kíván megfelelni a tisztelt Országgyűlés előtt lévő T/9520. számú javaslat.

A 2007 novemberében elfogadott harmadik vasúti csomagban került kihirdetésre a személyszállítási irányelv, az utasjogi rendelet, illetve a mozdonyvezetői irányelv. Ezzel egyidejűleg fogadta el az Európai Parlament és a Tanács a közszolgáltatási rendeletet is, amely szoros tartalmi kapcsolatban áll a harmadik vasúti csomagot alkotó jogszabályokkal. A személyszállítási irányelv és a törvényjavaslatba átültetett szabályozás célja a Közösségen belüli nemzetközi vasúti személyszállítások, nem pedig a tagállamok és harmadik országok közötti szolgáltatások piacának megnyitása. A piacnyitás tervezett időpontja 2010. január 1-je.

Nemzetközi vasúti személyszállításnak minősül, ha a vonat valamely tagállam legalább egy határán áthalad, és célja a különböző tagállamok közötti személyszállítás. A nemzetközi személyszállítási szolgáltatást nyújtani szándékozó vasúti társaság akkor lesz jogosult a nyílt hozzáférésre, ha a vasúti igazgatási szerv, nevezetesen a Nemzeti Közlekedési Hatóság megállapította, hogy a tervezett szolgáltatás fő célja az Európai Gazdasági Térség államai közötti személyszállítás.

A jövő év januárjától liberalizált nemzetközi vasúti személyszállítási szolgáltatások az addigi hasonló szolgáltatásoktól annyiban térnek el, hogy azok nyújtására a más tagállamokban működő vasúti társaságoknak önállóan lesz joguk. A nemzetközi személyszállítási szolgáltatás részeként belföldi állomások közötti személyszállításra és kabotázsra is lehetőség nyílik. Ezt azonban a miniszter meghatározott feltételek mellett a hazai vasúti közlekedési ágazat érdekeinek védelmében rendeletben korlátozhatja.

A harmadik vasúti csomag részeként már említett utasjogi rendelet közvetlen hatállyal bír a tagállamokban. A törvényjavaslat arra irányul, hogy megteremtse az utasjogi rendelet és a magyar jog összhangjának törvényi alapjait. A vasúti személyszállítást igénybe vevő utasok jogainak védelme érdekében született utasjogi rendelet a vasúti társaságokra vonatkozóan szabályokat állapít meg az általuk nyújtandó tájékoztatásra, a menetjegyek kiállítására, a szállítási szerződések megkötésére, az információs és foglalási rendszerek bevezetésére, az utasokra és poggyászaikra vonatkozó felelősségükre és biztosítási kötelezettségükre, késés esetén az utasokkal szembeni kötelezettségekre, a vasúton utazó fogyatékkal élő és csökkent mozgásképességű személyek védelmére és segítségükre, a szolgáltatás minőségi előírásainak megállapítására.

A tagállamok vasúti társaságai nem kötelesek a rendelet valamennyi előírását annak hatálybalépésekor végrehajtani. Mentességeket biztosíthatnak legfeljebb ötéves időtartamra, amely kétszer, alkalmanként maximum további öt évvel meghosszabbítható. Ezen túlmenően mentesség adható a városi, külvárosi és a regionális vasúti személyszállítási szolgáltatások tekintetében is a rendelet előírásai alól. Ez a megkülönböztetés azért indokolt, mert az említett szolgáltatások jellegükben eltérnek a távolsági szolgáltatásoktól.

A törvényjavaslat felhatalmazást ad a kormány részére, hogy rendeletben állapítsa meg a mentességeket és azok szabályait, amelyekkel Magyarország élni kíván. A szolgáltatás minőségének javítása érdekében különösen fontos, hogy a tagállamok nem biztosíthatnak mentességet az utasjogi rendelet azon rendelkezései alól, amelyek közvetlenül hatályosak ez év december 3-tól, és a közösség területén nyújtott összes vasúti társaságra alkalmazandók. Így például mindenütt kötelezően érvényesítendő a menetjegyek, átszállójegyek és helyfoglalások elérhetősége és a menetjegy-vásárlásra vonatkozó tájékoztatás megadása, az utasokkal és poggyászaikkal szembeni felelősség, a vasúttársaságokra vonatkozó biztosítási kötelezettség, a fogyatékkal élők és a csökkent mozgásképességű személyek közlekedéséhez való joga, tájékoztatása, az utasok személyes biztonsága.

(10.00)

A vasúti személyszállítást igénybe vevő utasok jogaira vonatkozó rendelkezések megtartását a vasúti igazgatási szerv, a Nemzeti Közlekedési Hatóság felügyeli. Amennyiben megállapítja, hogy a vasúti társaság az utasok széles körét érintő rendelkezést sértett meg, jogkövetkezményeket alkalmazhat, például bírságot szabhat ki, a társaságot eltilthatja a jogsértő magatartás folytatásától. A vasúti személyszállítást igénybe vevő vagy igénybe venni szándékozó személy panasszal élhet a vasúti igazgatási szervnél, ha álláspontja szerint a vasúti társaság megsértette a jogszabályi rendelkezéseket. Erre akkor kerülhet sor, ha az érintett személy a vasúttársaság panaszkezelési eljárását igénybe vette, és az nem vezetett kielégítő eredményre. Mind az Európai Unió utasjogi rendeletében, mind a hazai szabályozásban megkülönböztetett figyelmet kap a fogyatékkal élők és a csökkent mozgásképességűek segítése, mobilitásuk megkönnyítése. Ezt a célt szolgálja a törvényjavaslat azon rendelkezése, hogy az egyenlő esélyű hozzáférést a személyszállításban részt vevő vasúti járműveken, továbbá a pályaudvarokon és vasútállomásokon fokozatosan, de legkésőbb 2013. január 1-jéig biztosítani kell.

A vasúti csomag harmadik eleme a mozdonyvezetői irányelv, amelynek átültetése szintén a jelenleg tárgyalt törvényjavaslattal teljesül. A mozdonyvezetői minősítés feltételeire vonatkozó jogszabályok az egyes tagállamokban jelentősen eltérnek egymástól. A különbségek megszüntetése érdekében született meg a mozdonyvezetők minősítésére vonatkozó mozdonyvezetői irányelv. Ennek elsődleges célja a mozdonyvezetők tagállamok, illetve a vasúti társaságok közötti mobilitásának megkönnyítése, amelyet elősegít az engedélyek és tanúsítványok egységes elismerésének megteremtése.

Az új szabályozás rögzíti a vasúti közlekedés biztonságával összefüggő munkakör betöltésének feltételeit. Ilyenek a képzésen való részvétel és a vizsgakövetelmények teljesítése, az egészségügyi alkalmasság és az ezt követően kiadott vasúti járművezetői engedély, illetve a vasúti járművezetői tanúsítvány. Utóbbi dokumentumok a közösség területén egységessé válnak, elősegítve ezzel az európai vasúti rendszerek átjárhatóságát. A vasúti törvény jelenlegi módosítása felhatalmazást ad az egészségügyi alkalmasság tárgyában kormányrendelet, a képzés és vizsgáztatás vonatkozásában pedig miniszteri rendelet megalkotására.

A harmadik vasúti csomag átültetése mellett lényeges eleme az új szabályozásnak az Európai Parlament és Tanács által elfogadott közszolgáltatási rendelet alkalmazhatóságának megteremtése is. Ehhez módosítani kell a trolibusszal végzett személyszállítási közszolgáltatás odaítélésének szabályait, kiemelve azt a koncessziós szabályozás kereteiből. A jelenlegi hazai jogi szabályozás szerint ugyanis a trolibusszal végzett menetrend szerinti személyszállítás működtetésére a koncessziós törvény szabályai az érvényesek. Ez a szabályozás azonban nem felel meg az Európai Unió hatályos előírásainak, amely egyéb kötött pályás közlekedés körébe sorolja a trolibusz-közlekedést, és a közszolgáltatási rendelet hatályát kiterjeszti ezen közlekedési módra is. Ennek megfelelően az ilyen közszolgáltatás odaítélésekor a vasúti törvény szabályait kell alkalmazni. A vasúti törvény jelenlegi módosításával megteremtődik az összhang a hazai és a közösségi szabályozás között, amelyhez még a koncessziós törvény módosítása is szükséges.

Az említett kiigazításon túlmenően a törvényjavaslat fontos rendelkezéseket tartalmaz a közszolgáltatási szerződést kötő szolgáltató kiválasztására vonatkozóan is. Előírja, hogy rögzíteni kell a pályázati feltételeket, a pályázat elbírálásának szempontjait és annak garanciális szabályait. Ezzel a jogalkotónak az a szándéka, hogy a pályázatok a jelentkezők számára átlátható és egységes követelményrendszer alapján kerüljenek elbírálásra. A jogbiztonság és a szolgáltatók jogos gazdasági érdeke is megköveteli, hogy a törvénymódosítás hatálybalépésekor a már érvényben lévő közszolgáltatási szerződések továbbra is fennmaradjanak, és azok alapján a szolgáltatók e szerződések lejártáig végezhessék a személyszállítási közszolgáltatást. Ennek biztosítására a javaslat tartalmazza a szükséges rendelkezést.

A közszolgáltatási rendelet átültetése mellett a törvényjavaslat rendezi a bírságolás kérdését is, amelynek megállapítását a vasúti igazgatósági szerv mérlegelési jogkörébe utalja. Emellett a közlekedési hatóság bírságolási eljárásrendjének egységesítésével megteremti az összhangot a vasúti, valamint a légi és vízi közlekedésről szóló törvények között is.

Tisztelt Országgyűlés! Az Európai Unió által elfogadott harmadik vasúti csomag és a közszolgáltatási rendelet magyar jogrendbe történő átültetésével olyan korszerű szabályok épülnek be a vasúti törvénybe, amelyek kiemelt figyelmet fordítanak a vasúti személyszállítást igénybe vevők, köztük a fogyatékkal élők jogainak meghatározására és érvényesítésére, a közösségen belüli nemzetközi vasúti személyszállítás piacának megnyitására, a verseny élénkítésére, a mozdonyvezetők mobilitási esélyeinek bővítésére, a közszolgáltatási szerződéskötések feltételeire és a megrendelt közszolgáltatás ellentételezésére. Ennek az új szabályozásnak a nyertesei végső soron az utasok lehetnek, akikért a szolgáltatók átlátható módon, a számukra előírt kötelezettségek teljesítésével versenyezhetnek.

Mindezekre tekintettel kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a T/9520. számon beterjesztett törvényjavaslatot megvitatni és jobbító szándékú javaslataikat, amelyek iránt természetesen nyitottak vagyunk, megtenni szíveskedjenek.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu