HÓNIG PÉTER közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Amint arról az előző napirend vitája során több alkalommal is szó esett, a menetrend szerinti személyszállítás alapvetően érinti a lakosság mindennapi életvitelét. Az utazási igények kielégítésén túl kiemelt szerepet játszik a települések népességmegtartásában, a hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatásában, az esélyegyenlőség megteremtésében.
Alapvető társadalmi-gazdasági, közlekedéspolitikai és környezetvédelmi érdekek fűződnek ahhoz, hogy magas színvonalú, hatékony közösségi közlekedés álljon az utazóközönség rendelkezésére, amely tekintetében az Unió ágazatsemleges megközelítésre törekszik. Ennek biztosítása a helyközi közlekedésben az állam, illetve helyi forgalomban az önkormányzat feladata. Ezt felismerve, az uniós elvárásokkal összhangban alkotta meg az Országgyűlés 2004-ben az autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállításról szóló törvényt. Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján megállapítható, hogy az öt évvel ezelőtt hozott rendelkezések alapvetően teljesítették az akkor kitűzött célokat, biztosították a menetrend szerinti helyi és helyközi autóbuszos személyszállítás átlátható és egyértelmű, az uniós előírásoknak is megfelelő szabályozását.
A törvény jelenlegi módosítását az teszi szükségessé, hogy a korábbi szabályozásokat felváltva, ez év december 3-án hatályba lép az Európai Parlament és Tanács 1370/2007/EK számú, a vasúti és közúti személyszállítási közszolgáltatásról szóló új rendelete, s ez az úgynevezett közszolgáltatási rendelet ez év végétől a tagállamokban közvetlenül hatályos. Ugyanakkor a tagállami jogalkotóknak biztosítaniuk kell, hogy a hatálybalépésig megszülessenek azok a nemzeti jogszabályok, amelyek a közösségi rendelkezések érdemi érvényesüléséhez szükségesek, illetve amelyek összhangot teremtenek az uniós és a nemzeti jog között. E feladat megvalósítását szolgálja a tisztelt Országgyűlés előtt lévő T/9521. számú törvényjavaslat. Tehát döntő mértékben jogharmonizációs célú szabályozásról van szó.
A törvényjavaslat alapján továbbra is érvényben marad az a hazai gyakorlatban már meghonosodott szabály, amely szerint a belföldi menetrend szerinti autóbuszos személyszállítási tevékenységet csak közszolgáltatási szerződés keretében lehet végezni. Az átláthatóság és a közpénzek hatékony felhasználása érdekében a javaslat megerősíti a közszolgáltatások pályázati eljárása során eddig is alkalmazott elveket. Egyidejűleg tisztázza a közszolgáltatások pályáztatása és a közbeszerzési eljárások közötti viszonyrendszert is.
A törvénymódosítás, összhangban a közszolgáltatási rendelettel, a pályázati út nyitva álló lehetősége mellett kisebb pontosításokkal továbbra is tartalmazza a helyi közlekedés vonatkozásában a belső szolgáltató jogintézményét. Ezzel újabb lehetőséget teremt a helyi önkormányzatok számára, hogy saját szolgáltatótársaság alapításával és közvetlen megbízásával, hatékonyabban szervezzék meg a helyi közlekedési közszolgáltatásokat.
A törvényjavaslat a közszolgáltatási rendeletben előírtaknak megfelelően ismerteti a pályáztatással kapcsolatos jogorvoslati rendszert is. Ezen túlmenően részletesen meghatározza a közszolgáltatási kötelezettséget, valamint annak ellentételezési szabályait, e tekintetben teljes összhangot teremt az EU új követelményeivel.
Végül a javaslat rögzíti, hogy a törvény rendelkezéseit a hatálybalépése után indult ügyekben és eljárásokban, valamint a már hatályos közszolgáltatási szerződések módosítása esetén kell alkalmazni.
Tisztelt Országgyűlés! A javaslatban rögzített szabályok elfogadása biztosítja, hogy a menetrend szerinti autóbusz-közlekedés szabályozása továbbra is megfeleljen az uniós követelményeknek. A hazai jogban is megfelelő új jogintézmény, a belső szolgáltató pedig lehetőséget teremt az önkormányzatok számára a helyi közösségi közlekedés hatékonyabb megszervezésére. A közszolgáltatási szerződés alkalmazása kötelezettségének megerősítése és a szolgáltatók bevétellel nem fedezett, indokolt költségeinek megtérítésére vonatkozó előírások a költségvetés és a szolgáltatók számára is jogbiztonságot jelentenek. A továbbpontosított pályázati szabályok pedig még átláthatóbbá és egyértelműbbé teszik a szolgáltatók kiválasztásának rendszerét.
Kérem ezért a tisztelt Országgyűlést, hogy a T/9521. számú törvényjavaslatot megvitatni és a kormány törekvéseit támogatni szíveskedjék.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés