DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! A polgári kormány egy évtizede döntött arról, hogy a nehéz sorsú, elsősorban a felsőoktatásban tanuló diákok számára létrehozza a Bursa Hungarica ösztöndíjat. Ez a támogatás azóta több módosítást is megért, de lényege, amely szerint a szociálisan rászoruló diákokat támogatja, nem változott.

A jelenleg hatályos kormányrendelet szerint ez az ösztöndíj olyan pénzbeli szociális juttatás, amely a települési és a megyei önkormányzatok által a hallgatónak adományozott, illetve a hallgató felsőoktatási intézményében megállapított ösztöndíjból tevődik össze. Ezt a támogatást azok a hallgatók kapják, akiket az állandó lakóhelyük szerinti települési önkormányzat az ösztöndíjrendszer keretében támogatásban részesített, továbbá teljes idejű alapképzésben, mesterképzésben, egységes, osztatlan képzésben vagy felsőfokú szakképzésben folytatják tanulmányaikat.

Az ösztöndíjnak két típusa van: a már felsőoktatásban tanulóknak szóló évi tíz hónapra, illetve a középiskolás tanulók részére abban az esetben, ha a 2009-2010. évben felsőfokú tanulmányaikat megkezdik, háromszor tíz hónapra. A pályázó rászorultságát a helyi önkormányzat állapítja meg. Azok a hallgatók, akiknek pályázatát a helyi önkormányzat pozitívan bírálja el, bekerülnek a megyei rendszerbe, így lehetővé válik, hogy a megyei önkormányzattól is támogatásban részesüljenek. Ezt követően az országos rendszerben is rangsorolni kell a pályázókat, s a legrászorultabbak részére az OKM is ösztöndíjat állapíthat meg a helyi önkormányzat által megállapítottal egyező mértékben.

Az elmúlt időszakban, tisztelt miniszter úr, jó néhány településen azzal szembesültek a helyi önkormányzatok, hogy befizették a szociálisan hátrányos helyzetű diákok után az ösztöndíjat a kormánykasszába, az azonban az állami résszel kiegészülve nem jutott el a hallgatókhoz. Ugyanez található a megyei önkormányzatok tekintetében is. Ezért kérdezem öntől, tisztelt miniszter úr: hol az önkormányzatok által befizetett pénz? Miért nem fizették ki eddig a hallgatóknak? Mi az oka az eljárás elhúzódásának, és ki ennek a felelőse? Kérem, válaszoljon ezekre a kérdésekre. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu