ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most képviselőcsoportonként egy képviselő, valamint az elsőként felszólalásra jelentkező független képviselő kétperces időtartamban felszólalhat. Megkérdezem, kíván-e élni valaki ezzel a lehetőséggel. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok.

Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, tárgysorozatba veszi-e a Keller László és képviselőtársai, MSZP, által előterjesztett T/9592. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 198 igen szavazattal, 160 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett az előterjesztést tárgysorozatba vette.

Soron következik a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat zárószavazása. Szabó Zoltán és Tóbiás József, MSZP, képviselők önálló indítványát T/9205. számon, az egységes javaslatot pedig T/9205/8. számon kapták kézhez. Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslat nem érkezett, záróvitára nem kerül sor. Most a zárószavazás következik.

Előtte azonban megkérdezem, hogy a kormány álláspontját kívánja-e valaki ismertetni. Megadom a szót a miniszter úrnak. (Pillanatnyi szünet.) Hiller miniszter úrnak megadom a szót. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Térjen a tárgyra! - Derültség.)

(17.10)

Forrás: parlament.hu