ELNÖK: Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki szólni. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok.
Mivel több felszólaló nem jelentkezett, így a részletes vitát lezárom. A benyújtott módosító javaslatokról várhatóan következő ülésünkön döntünk.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. A törvényjavaslatot T/9520. számon, a bizottsági ajánlást pedig T/9520/28. számon megismerhették.
A bizottsági ajánlás összesen húsz ajánlási pontot tartalmaz. A módosító javaslatok számára figyelemmel indítványozom, hogy ezeket egy szakaszban tárgyalja az Országgyűlés. Aki ezzel egyetért, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy ezen indítványomat az Országgyűlés elfogadta.
Tájékoztatom önöket, hogy a vitában a felszólalási időkeret, mint a korábbiaknál is, 6 perc.
Most megnyitom a részletes vitát az ajánlás 1-20. pontjaira, és megadom a szót Fónagy János képviselő úrnak, Fidesz.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés