DR. VOJNIK MÁRIA egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Magyarországon tízezer lakosra egy kicsivel több mint 32 orvos jut. Ma Magyarországon ez az átlag körülbelül azt jelenti, hogy az ország egyik részében 27, a másik részében pedig 70 szakorvos jut tízezer emberre. Vagyis az orvosok eloszlása, szakmánkénti hiánya az ország különféle területein nagyon-nagyon jelentősen eltér. Ezért ez az európai uniós átlaghoz képest nem rossz arány egy belső, nagyon látványos ellentmondást és egyenlőtlenséget is jelent. Az orvosok és a szakdolgozók között a létszámhiány durván 4 százalék. Ma Magyarországon államilag finanszírozott orvosképzés van. Magyarországon államilag finanszírozott szakorvosképzés van.

Tisztelt Képviselő Úr! Abban a rendszerben, amelyben az eddigieket védte képviselő úr, mondta ön, hogy jelentős az elvándorlás. Szerencsére ez nem teljesen van így, képviselő úr, hiszen a jó hírnév igazolását kérik az Engedélyezési és Közigazgatási Hivataltól. Ez szerencsére nem jelenti azt, hogy minden ilyen orvos és ápoló el is megy, és főleg nem jelenti azt, hála istennek, hogy nem jönnek haza. A legtöbbjük természetesen haza fog jönni. Képviselő úr alábecsüli a problémát, ha azt gondolja, hogy egy kis ország bérpolitikája határozza meg a szakorvoshiányt. Milliárdokat fordítunk arra, hogy a szakorvosképzés korszerű, világszínvonalú legyen. Milliárdokat fordítunk arra, hogy a szakemberképzés korszerű legyen. Több mint 3 milliárdos európai uniós forrás áll rendelkezésre, hogy a hiányszakmákban letelepedést segítsünk, és több mint 3 milliárd forintos pályázat arra, hogy a szakképesítéseket segítsük.

Képviselő úr, közös gondunkban közös gondolkodás szükséges ennek a problémának a megoldására.

Köszönöm szépen a figyelmét. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu