ERDŐS NORBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Számtalanszor tettem már fel kérdést az M44-es út kapcsán az ön elődeinek, és most államtitkár úrtól is azt kérdezem, mi lesz a hangzatos ígéretekből, mikor lesz az M44-es főút valóban gyorsforgalmi.

Legutóbbi információim szerint a kormány az idei fejlesztésre szánt 2,5 milliárdból 2 milliárdot vissza akar vonni, ami gyakorlatilag megpecsételi az idei beruházást, és ki tudja, milyen hosszú időre befagyaszthatja az M44-es út fejlesztését. Tudomásom szerint ebben az évben már 400 milliót kifizettek területkisajátításokra, és további 800 millióról megállapodtak a földtulajdonosokkal, ami nagyjából a Kondoros-Békésszentandrás közötti útszakaszra elég, a Tiszakürtig tervezett terület kisajátításaira további 1,3 milliárdra lenne még szükség.

A vidéket össze kell kötni a fővárossal, a világgal, mert az ott élő szorgalmas és dolgos emberek képesek kihúzni az országot a bajból, mint ahogy ezt már számtalanszor meg is tették. Ahhoz, hogy ezt megtehessék, egy gyorsforgalmi út kell. Békés megye felemelkedésének záloga az M44-es, gyorsforgalmi út nélkül Békés megye leszakadása csak fokozódik. Ez az önök felelőssége, államtitkár úr, és ez a felelősség óriási: 400 ezer ember boldogulása múlik rajta. Arra kérem, hogy ne vegyék el az M44-es fejlesztésére szánt pénzt, hanem még inkább tegyenek hozzá, hogy az út fejlesztése mielőbb befejeződhessen.

Tisztelt Államtitkár Úr! Valóban igaz, hogy az idei M44-es útfejlesztésre szánt 2,5 milliárdból 2 milliárdot vissza akarnak vonni? Ha ez igaz, akkor mi történik a már elővételezett szerződésekkel? Nem fizetik ki? És ami a legfontosabb: mikorra fejezik be az M44-es beruházását?

Tisztelettel várom válaszát. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu