GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Ahogy mondtam, képviselő úr, néhány tucat emberről, termelőről lehet szó, de lehet, hogy ők nem is akarnak benyújtani ilyen kérelmet. Mindenesetre mi a tavalyi nyilvántartások alapján valamennyi ügyfelet, aki ebből valami oknál fogva kimaradt, megkeresünk.
Azt gondolom, erről a helyről is meg kell köszönnöm a munkát a munkatársaknak, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal munkatársainak, az Elektronikuskormányzat-központ munkatársainak, hiszen az egész az ügyfélkapun keresztül bonyolódott. Azt gondolom, hogy példaértékű volt az az együttműködés, ami ennek a majdnem 186 ezer kérelemnek a nagyjából három hét alatti befogadását lehetővé tette. Szintén azt kell mondjam, hogy a HP Magyarország, amely a rendszer egyik üzemeltetője, nagyon korrekt munkát végzett, nem beszélve azokról a munkatársaimról - ez igaz a falugazdászokra, és igaz a kamarai tanácsadókra -, akik sokszor hétvégén vagy akár éjszaka is vállalták a munkát, hogy ez a rendszer, ami napi tízezernél is több ilyen adathalmazt továbbított, hiba nélkül működjön. Tényleg mondhatom, hogy az első három nap kisebb zavarai után a rendszer tökéletesen működött.
Köszönöm szépen a lehetőséget. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés