DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! A bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról szóló törvényjavaslat részletes vitájának lezárásával az Országgyűlés egy több szempontból is igen jelentős törvényjavaslat elfogadása előtt áll.
(13.20)
A törvényjavaslat elfogadásával 2009. június 30-át követően sem marad törvényi szabályozás nélkül a bűnügyi nyilvántartási rendszer, hiszen ahogyan az tisztelt képviselőtársaim előtt is ismert, az Alkotmánybíróság a hatályos bűnügyi nyilvántartási törvény több rendelkezését alkotmányellenesnek találta, ezért azokat 2009. június 30-ai hatállyal megsemmisítette. A törvényjavaslat azonban az alkotmányos követelményeknek való megfelelésen túl a jogalkalmazásban felmerülő, így a korábbi szabályozásból vagy éppen a szabályozás elmaradásából eredő problémákat is orvosolja, különös tekintettel az adatvédelmi biztos úr által felvetettekre. Emellett pedig a kor követelményeinek megfelelő technikai feltételek kialakítását is célul tűzi ki, hiszen mit sem érne önmagában az alkotmányos és szakmailag is megfelelő szabályozás, ha az a gyakorlatban végrehajthatatlan lenne.
A törvényjavaslat a hatályos szabályokat felváltva olyan bűnügyi nyilvántartási rendszert hoz létre, amely két, jellege és adattartalma alapján elkülönülő egységből áll: a személyazonosító adatok és fényképek nyilvántartásából, valamint a bűnügyi nyilvántartásokból. Ez a két egység technikailag is különálló, a törvényjavaslat által egyértelműen deklarált módon egymással össze nem kapcsolható nyilvántartásokra tagozódik. Ezek a bűntettesek nyilvántartása, a hátrányos jogkövetkezmények alatt álló, büntetlen előéletű személyek nyilvántartása, a büntetőeljárás hatálya alatt állók nyilvántartása, valamint a kényszerintézkedés hatálya alatt állók nyilvántartása. Ezen elkülönítéssel a törvényjavaslat álláspontom szerint megfelel az Alkotmánybíróság által támasztott követelményeknek.
A törvényjavaslat egészéhez 41 módosító javaslat érkezett, ebből egyet az indítványozó visszavont. A módosító javaslatok néhány érdemi változtatás mellett apró pontosításokat is eszközöltek, sokszor a normaszöveg könnyebb érthetőségének, alkalmazhatóságának elősegítését szolgálták. Kiemelendő, hogy az adatvédelmi biztos úrral folytatott egyeztető megbeszélés nyomán a törvényjavaslat által felvetett problémák, esetleges hiányosságok is orvoslásra kerültek. Fontosnak tartom hangsúlyozni azt is, hogy a módosító javaslatok legnagyobb részét az előterjesztő támogatja.
Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat expozéját is azzal zártam, hogy hosszasan lehetne még sorolni a törvényjavaslat jelentős újításait, azonban azt gondolom, hogy már az eddigiek is meggyőző érvek voltak amellett, hogy a törvényjavaslat teljes mértékben megfelel az Alkotmánybíróság által meghatározott követelményeknek. Ezen túlmenően pedig egy modern nyilvántartási rendszer alapjait teremti meg. Emellett arra is felhívom a figyelmet, hogy a törvényjavaslat elutasítása esetén 2009. június 30-ától a bűnügyi nyilvántartás törvényi szabályozás nélkül maradna.
Minderre tekintettel kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a törvényjavaslatot, valamint a kormány által támogatott módosító javaslatokat támogatni szíveskedjenek.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés