ECSŐDI LÁSZLÓ, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr. Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Az önkormányzati és területfejlesztési bizottság május 13-án tárgyalta meg a szóban forgó törvényt, és többségileg, 15 szavazattal támogatta, és 11 tartózkodás volt.
Ezt azért tartom fontosnak megemlíteni, mert ez azt jelenti, hogy a szokásos politikai felhangokat leszámítva azért alapvetően egy szakmai vita alakult ki a törvény vitájánál. Tulajdonképpen a szükségességét mindkét oldal megfogalmazta, még akkor is, ha mindkét oldalon keletkeztek aggályok, illetve olyan felvetések, amelyeket ott a minisztérium képviselője talán megválaszolt, illetve feloldotta a feszültségforrásokat, illetve a bizottság tagjai úgy gondolják, hogy módosító indítványokkal ezeket a feszültségpontokat kell oldani.
Mi az, amiben egyetértett tulajdonképpen a bizottság? Nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy azokat a meglévő civil kapacitásokat, amik ma is a közrend, a közbiztonság védelmében már működnek, ezeket hozzárendeli a rendőrséghez, és ezáltal egy nagyobb erőt tud képviselni. A bizottságban is többször fölvetődött, hogy ez mennyire csak rendőrségi feladat, vagy mennyire a civil szervezetek feladata a közrend és a közbiztonság védése. Úgy gondolom, talán egy más területről hozott példával, hogy ha a gyereknevelést is csak az iskolára aposztrofáljuk, és csak attól várjuk el a gyerek nevelését, abból csak problémák adódnak, mert nagyon fontos szerepe van a családnak és más szervezeteknek. A közrend védelmét is, ha csak a rendőrségre akarjuk ráruházni, azt hiszem, hogy tévedünk, és ártunk a közrend védelmének. Ebbe a különböző civil szervezeteket is be kell vonni.
A bizottságban fölvetődött aggályként, ezek a szervezetek különböző eszközökkel rendelkezhetnek, így gumibottal, gázspray-vel vagy kutyával, hogy ezek most kényszerítő eszközként vagy önvédelmi eszközként szerepelnek-e.
A vitában egyértelműen kiderült, hogy ezek nem kényszerítő eszközök, tehát nem használhatják az intézkedésre kényszerítéshez ezeket az eszközöket. Ezeket csak akkor használhatják az érintett szervezetek tagjai, amennyiben támadás éri a személyüket, és önmagukat meg kell védeni. Ez talán épp az elmúlt napokban elég nagy visszhangot keltett, mondjuk, nem az érintett szervezetek személyzeténél, de egy buszsofőrt is tettlegesség ért azért, mert a rendet meg akarta tartani a buszon. Úgy gondolom, hogy ha neki is lett volna valamilyen védelmi eszköze, lehet, hogy akkor nem a kórházban köt ki, hanem meg tudja védeni önmagát. Úgyhogy ezt mindenképpen fontosnak tartjuk.
Ugyanakkor azt egyértelműen hangoztatta a bizottság, hogy ezeknek az eszközöknek a használatára egy nagyon alapos felkészítő munkával kell ezeket a személyeket kiképezni, hogy megfelelően és eredményesen tudják használni, és ne esetleg önmagukra is veszélyes módon.
Fölvetődött a bizottságban a mezőőri szolgálatok kérdése. Ott magam is szorgalmaztam, hogy esetleg ennek kistérségi szinten való megszervezése is kerüljön be a törvénybe. Zárójelben jegyzem meg, hogy azóta utánaolvasva, a mezőőri szolgálatról szóló törvényben bent van ez a lehetőség olyan szöveggel, hogy több település közösen is megszervezheti a mezőőri szolgálatot, tehát ha úgy tetszik, nyitott kapukat döngetett a bizottság tagsága.
Aggályként jelent meg, illetve javaslatként a mezőőri szolgálat jogosítványával kapcsolatban, épp azért, ami itt több bizottságban is felmerült, hogy mezőőri szolgálat az, amely a mezei vagyon védelmében nagyon jelentős szerepet tud betölteni, és általában a rendőrség ezeken a területeken viszonylag kevésszer fordul elő; ezért nagyon fontos lenne ezeket a hatásköröket olyan szempontból bevonni az intézkedési lehetőségbe, hogy határozottabban tudjanak intézkedni, mert ezáltal a vagyonvédelem, a hulladék illegális lerakása és egyéb témáját tudnánk erősíteni. Természetesen mi is úgy gondoljuk, hogy az erőszak monopóliuma továbbra is az államot illeti meg, és nem lehet átadni különböző civil szervezeteknek.
(10.10)
A korrekt vita eredményeként a bizottság, mint ahogy említettem az elején, 15 igen szavazattal és 11 tartózkodó szavazattal a törvénytervezetet általános vitára alkalmasnak tartotta, és bízom benne, hogy a szavazásoknál a törvény elfogadása is meg fog történni a parlamentben.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés