DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Önök a 13. havi nyugdíj elvonásával lényegében csökkentették a nyugdíjakat, miközben az élelmiszer, a gyógyszer, a megélhetés költségei növekednek.

(15.50)

Így nyugdíjasok tömegei válnak véglegesen szegényekké. Hogyan hozhattak ilyen, emberek millióit hátrányosan érintő döntést? Készült-e hatástanulmány a döntés következményeiről? Személyes tapasztalatom és a Dunántúli Idősügyi Tanácsok Szövetségének friss kutatása szerint is az idősek nagy része már most is lényegében csak a létfenntartásra költ. Önök most ebből is elvesznek.

Miért nem tűzi az Országgyűlés napirendjére az illetékes bizottság által egyhangúlag támogatott javaslatomat, amely kötelezné a kormányt arra, hogy készítsen jelentést az idősek helyzetéről? Netán félnek a szembesítéstől? Nem szól a nyugdíjcsökkentés hatásáról az idősügyi stratégia sem. Az átlagos havi nyugdíj 69 ezer forint, vagyis 800-900 ezer forint évente. Nem havonta, mint a menedzsereknek, hanem évente alig több mint 800 ezer forint. Hogyan éljen meg az, aki az átlag alatti jövedelemmel rendelkezik? A szegénységben élő idős embereknek nincs ideje várni a szebb jövőt, mert az élet véges, és a napok könyörtelenül fogynak.

Tisztelt Miniszter Úr! Hogyan néznek szembe döntésük következményeivel, és mi alapján hozták meg döntésüket ilyen jelentős, milliókat érintő és az önök szándéka szerint sok évre kiható ügyben? Meghallja-e, eljut-e a kormány tudatáig a nyugdíjasszervezetek, -közösségek elkeseredett tiltakozása? Mikor ébred fel lelkiismeretük? Mikor vonják vissza embertelen döntésüket? Mikor adják vissza a nyugdíjasok szerzett jogát, a 13. havi nyugdíjat?

Várom válaszát. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban. - Dr. Géczi József Alajos: A szocialista kormány adta. - Közbeszólás a Fidesz soraiból: A miniszter hadd beszéljen!)

Forrás: parlament.hu