BÓKAY ENDRE (MSZP): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Dr. Szakács László képviselőtársam jelezte, hogy a felszerelések, eszközök használatának bővítési lehetőségére is ki kell terjednie a tevékenységnek, hiszen a rendőrséggel való együttműködés a polgárőrség esetében csak akkor eredményes, ha megfelelő eszközökkel rendelkeznek.
Képviselőtársammal egyetértve annyiban egészíteném ki, hogy lehetővé kellene tenni annak a belső telefonhálózatnak a használatát a polgárőrök számára is, amelyik a rendőrségen belül működik. Hiszen ha együttes őrjáratot vagy külön éjszakai őrjáratot szerveznek, csak akkor hatékony egy-egy elfogás, ha azonnal értesíteni tudják a rendőrséget, ők megjelennek a helyszínen, és tudnak segíteni az elfogásban, mert természetesen mint hatóságnak az övék a jog, hogy eljárjanak ilyen esetekben.
A másik megjegyzésem ahhoz kapcsolódik, amit képviselőtársam az előbb említett, hogy a közbiztonság egyre romlik. Ha megnézzük, ennek minden statisztikai kimutatás ellentmond, tehát a statisztika nem támasztja ezt alá. De természetesen nem érdemes ezzel vitatkozni, mert ha a közvélemény szubjektív érzete ezt jelzi, akkor ezt tudomásul kell vennünk. De azt is tudnunk kell, hogy a közbiztonság nem egyedül a rendőrséggel, a hatékony ellenőrzéssel, járőrözéssel vagy egyebekkel függ össze, hanem a közbiztonság nagyon sok esetben például összefügg a rosszul megvilágított külvárosi városrészekkel is; mindig sokkal rosszabb az ember közérzete, ha este errefelé sétál - ha egyáltalán sétál ilyen helyeken -, hiszen hiányzik a megvilágítás. Tudnunk kell tehát, hogy azért, hogy a közbiztonság és a közérzet az emberekben szubjektív módon sokkal jobban kapcsolódjon össze, számtalan más dolgot is hozzá kell kapcsolnunk, nem elég csak esetleg ezeknek a szervezeteknek a működését elősegítenünk, illetve az ő tevékenységüket és jogkörüket kibővíteni.
A közbiztonság tehát mindenképpen egy komplex tevékenység, amely más szakterületek tevékenységét is igényli. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés