DR. HÖRCSIK RICHARD (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt hét végén történelmi pillanatokat éltünk át azzal a több ezer református honfitársunkkal, akik 2009. május 22-én Amerikából és a Kárpát-medence négy égtája felől érkeztek a Debreceni Református Nagytemplom előtti térre, hogy 16 órakor emelt fővel hallgassák a nagytemplom évszázados harangjait, amik egyszerre kondultak meg a Kárpát-medence összes református templomának harangjával együtt.

A harangok most azt a lelki egységet hirdették, ami ezen a napon a történelmi határok megváltoztatása miatt szétszakított Erdély, Kárpátalja, Felvidék, Délvidék és az amerikai földrész, valamint az anyaország reformátusai, a nagytemplom ódon falai között Bölcskei Gusztáv püspök úr vezetésével összeült alkotmányozó zsinat történelmi jelentőségű határozatával született meg, ahol elfogadták az egységes Magyar Református Egyház alkotmányát.

Tisztelt Elnök Úr! Történelmi jelentőségű ez a dokumentum, mert egyszerre lezárja a múltat, szól a jelenről, és felmutatja a jövendőt is. Először is történelmi jelentőségű magának a református egyháznak félévezredes történetében, mert a magyar reformátusság a reformáció korától kezdődően mindig több ország területén és több államszervezeti keretek között élt.

(14.00)

Az addigi kényszerű szervezeti széttagoltságban élő egyházrészek 1881-ben Debrecenben létrehozták a Magyar Református Egyház teljes szervezeti egységét, azonban ez a folyamat többször és komolyan megtört. A legfájdalmasabb a trianoni döntést követő határrendezés volt. Mégis a magyar reformátusság a kényszerű szétszakítottság ellenére tanúságtételében és szolgálatában mindvégig megőrizte hitbeli és teológiai egységét. 2009. május 22-én ez vált nyilvánvalóvá.

Másodszor, azért is történelmi jelentőségű, mert egyfajta lelki gyógyírt jelent a Kárpát-medence magyarságának az életében. A magyarság állapotát két történelmi dátum viszonyában lehet jól kifejezni. 1920-ban Versailles-ban a győztes hatalmak az ország kétharmadának elcsatolásával kilátástalan helyzetbe hozták Magyarországot. Trianon ma is megkerülhetetlen trauma és kérdés a magyarok számára. Nyolcvannégy évvel ezután a 2004-es magyarországi népszavazás eredménye szintén sokkolta a nemzeti egységért aggódó magyarokat. Mindkettő rövidlátó és felelőtlen döntés volt. Az első külső kényszer volt, a másik a magyarországi demokrácia szülte politikai akarat. Az egyesülő Magyar Református Egyház ezeket az örökségeket hordozva azt szeretné, hogy 2009. május 22-e evangéliumi felelet, vigasz és remény legyen; egyszerre mondunk nemet a múltra és igent a jövőre, amely csak Krisztusban van, ahogy évszázadokon át, most is kinyilvánítjuk azt a hitünket, hogy semmilyen nagyhatalmi politikai érdek nem veheti el a kevesek hitét, szeretetét és közösségvágyát, nincs az az összetöretettség és botránkoztatás, amit Isten kegyelme, Jézus Krisztus szeretete és békessége ne gyógyítana meg.

Harmadszor, ez az alkotmány elősegíti azt az európai jövőt, amit mi mindnyájan szeretnénk, Európa egységét. Meggyőződésem, hogy az egységes Magyar Református Egyház helyreállítása az európai integráció újabb lépése, tudniillik az Európai Unió 50 éves története e páneurópai gondolat megvalósításának a keretét adja. Tehát így válik természetessé, hogy a reformátusok egyesülése ezt az integrációs folyamatot erősíti meg.

Egyébként ebben a szellemben üdvözölte Kirill, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája is a magyar református egységet, mert az egységes Református Egyház nem állami politikai szervezet, hanem olyan emberek alkotják, akikkel a békés hétköznapokban a Kárpát-medencei országok állampolgáraiként találkozhatunk, akik egy szívvel kijelentik, hogy az állampolgári identitásuk mellett és felett él bennük egy másik történelmi hagyomány, egy aktuális igény a vallások alapjait hitvallásaiban képviselő Magyar Református Egyházra.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Végül engedjék meg, hogy Sólyom László köztársasági elnök úr méltató szavait idézzem: "Osztom a magyar reformátusok örömét. Az egység, amelyért ma a magyar reformátusság hálát ad, egyszersmind a magyar nemzet egységét erősíti. Ezért nemcsak a protestánsok ügye, nem is csak a vallásos embereké, hanem mindnyájunkat, minden magyart érint, és megerősítésünkre szolgál. Fogadják ezért nagyrabecsülésemet és köszönetemet."

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a függetlenek soraiból.)

Forrás: parlament.hu