BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A szocialista kormány előszeretettel nevezi magát hol szakértőinek, hol szociálisan érzékenynek, a munkanélküliség okát pedig kizárólag a dolgozók képzetlenségében, lustaságában, legújabban pedig az anyák túlzott gyermekszeretetében látja. Emiatt döntöttek úgy a szocialista frakció támogatásával, hogy a családok juttatásait drasztikusan csökkentik: a kormány befagyasztotta két évre a családi pótlékot, és két évre csökkentette a gyes és a gyed időtartamát, amit szintén megszavazott a szocialista frakció.

Az önök véleménye szerint az édesanyák otthon csak lógatják a lábukat, túlságosan kényeztetik a gyermekeiket, ahelyett, hogy már lehetőleg néhány hónaposan beadnák őket az amúgy is túlzsúfolt bölcsődékbe, és mennének lélekszakadva dolgozni. Önök szerint tárt karokkal várja őket a munkaerőpiac, csak úgy tülekszenek a munkáltatók, hogy újabb munkavállalóknak, lehetőleg kisgyermekes anyáknak adjanak munkát.

Tisztelt Államtitkár Úr! Valóban úgy gondolja, hogy ez ma a realitás, ez ma a helyzet Magyarországon? 15 éve nem volt ilyen magas a munkanélküliség, mint most. A napokban megjelent friss adatok szerint 569 ezer ember nem talál magának munkát, az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest 139 ezerrel több ember veszítette el a munkáját, mint korábban.

Államtitkár úr, ön szerint miért jobb az, ha a gyes és a gyed helyett az édesanyák ezentúl a gyermeknevelés helyett munkanélküli-segélyért fognak sorban állni? Államtitkár úr, már most sem lehet a gyermekeket a bölcsődékben elhelyezni, mindenki tudja, hogy milyen túlzsúfoltak a bölcsődék, hogy milyen kevés van belőlük, és abban a kevés bölcsődében is milyen sok gyermeket helyeztek már el. Az önkormányzatok nem tudják a bölcsődei férőhelyeket bővíteni, a kormányzat semmit nem tesz azért, hogy ebben változás legyen.

Tisztelt Államtitkár Úr! Az önök családellenes politizálása miatt már most is évek óta egyre kevesebb gyermek születik. Egy évvel ezelőtti adatokhoz képest is 30-40 ezerrel kevesebb gyermek született meg, mint amennyit a családok, a fiatalok egyébként szeretnének, ha megszületne.

Tisztelt Államtitkár Úr! Miért akarják megfosztani a családokat a gyermekvállalás örömétől és lehetőségétől? Kérem, válaszoljon a kérdésekre. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu