DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót. Tehát még egyszer elmondom: plusz 14 milliárd, így állunk jelen pillanatban. Egyebekben pedig az összes feltett kérdésre szerdán személyesen fogok válaszolni a Kórházszövetség ülésén. Egyebekben pedig az Országgyűlés egészségügyi bizottságának már megküldtem azt az írásos anyagot, ami egyébként az E-alap I-V. havi teljesítéséről szól. Ebben tárgyszerűen benne van, hogy valóban mennyivel többet fizettünk ki az intézményeknek.
Azzal kapcsolatban pedig, hogy most a képviselő úr itt számháborúba kezdett, hogy az egyharmadnak az egyharmada, arra tudok csak gondolni, hogy erre válaszoljanak majd a tények. Tehát a Kórházszövetség ülésén az előzetes feldolgozások eredményét ismertetni fogom, és az intézmények június 28-ával meg fogják kapni a nekik járó pénzt hiánytalanul, úgy, ahogy a jogszabály előírja, az elvégzett és ellenőrzött teljesítmények után.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés