FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Azt gondoltam, hogy a kormány véleményezi ezt az előterjesztést, bár a bizottsági üléseken megtudtuk, hogy a kormány nem támogatja ezt az előterjesztést, de a hétfői parlamenti napirendi pontok szavazásánál látszott, hogy szinte 90 százalékos támogatottsággal a parlament napirendre vette ezt az indítványt. Mondjuk, hat hét után tette meg ezt a parlament!
Én csak annyiban kértem szót, hogy jelezzem, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség és a KDNP természetesen támogatja ezt az indítványt, mint ahogy eddig ezt már jeleztük. Így azt szeretném jelezni, hogy az az átfogó törvénymódosítás, amelyet elmulasztott a KvVM, sajnálatos módon már nem okozhatja az egész rendszer újragondolását. Amennyiben a Fidesznek erre lehetősége lesz, egészen biztos, hogy ezt a rendszert alapjaiban kell újraépíteni, ezt a rendszert meg kell szüntetni, és egy vállalkozóbarát, de egyben a környezetet is védő rendszert szeretnénk majd akkor - abban az esetben, ha lehetőségünk lesz rá -, életbe léptetni.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés