MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy kormányzó párt gazdaságpolitikusainak mi sem lenne jobb, mint elkezdenénk osztogatni (Babák Mihály: Azt csináltátok hét évig.), és azt mondanánk, hogy ti most kaptok 6 százalékot, ti 4 százalékot, egyebek.

(14.50)

A különbség annyi közöttünk, hogy nekünk holnap ki kell fizetni az iskolák, a múzeumok és mindenki számláját (Domokos László: Arról azért beszélhetünk, hogy ki mit fizet.), önök pedig felelőtlenül bármit nyilatkozhatnak. Tehát azt gondolom, hogy a két álláspont között nyilván ez a kicsi, de el nem hanyagolható határvonal mindenképpen megnyilvánul. (Domokos László: Áfával együtt.) Én végig fogom önt hallgatni, képviselő úr, ha megtisztelne azzal, hogy végighallgat, nagyon megköszönném. (Babák Mihály: Képviselő úr, az áfával mennyit vesz el az iskolától?)

Elnök Úr! Ha megpróbálna rendet csinálni a teremben. (Az elnök csenget.) Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu