SZATMÁRY KRISTÓF, a gazdasági és informatikai bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, a gazdasági bizottság múlt heti ülésén megtárgyalta a két előterjesztést, és kormánypárti többséggel azt el is fogadta, de elég komoly kritikák fogalmazódtak meg a kisebbség részéről. Itt Göndör képviselőtársam is említette, hogy ez a kisebbségi vélemény nemcsak az ellenzéki képviselők aggályait tartalmazza, hanem - talán megbocsátják kormánypárti képviselőink - a kisebbségi vélemény kapcsán elmondom azokat az aggályokat is, amelyeket a kormánypárti képviselők mondtak el a törvényjavaslattal kapcsolatban.
Az elejét hadd kezdjem azzal, nem válaszolva a korábbi felszólalásokra, hanem lényegében a bizottsági ülés anyagát idézve, hogy a mi álláspontunk szerint gazdasági szempontból, a hazai vállalkozások helyzetét tekintve a következő év, legalábbis a kis- és közepes vállalkozások tekintetében mindenképpen nem lesz könnyebb. Sőt, merem azt mondani, hogy a következő év nehezebb lesz a hazai vállalkozások számára, és jó néhány vállalkozás számára lehet, hogy ez a nehezedő környezet a cég végét is fogja jelenteni.
Az adóváltozások, amelyeket a törvény tartalmaz - annyiban korrektnek kell lennünk -, bizonyos lépései, ami az élőmunka terheinek csökkentésére irányulnak, azoknak az iránya elméletileg elfogadható. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy ellentétben kormánypárti képviselőtársaimmal, mi úgy látjuk, hogy nincs szó adócsökkentésről. A vállalkozások tekintetében, ha szigorúan a befizetett adókat nézzük, akkor egy adóátrendeződés történik, semmiképpen sem egy pozíciójavulás a vállalkozások szempontjából.
Viszont, ha a vállalkozások helyzetét nézzük, akkor mindenképpen figyelembe kell venni, és ez tolja negatív várakozásba a vállalkozásokat: a belső kereslet jelentős csökkenése. Ez évre a kormányzat már 8-10 százalékos belsőkereslet-csökkenéssel számol, ennek katasztrofális következményei lehetnek egyébként a belső piacra, vagy a belső piacon működő hazai vállalkozások számára, és arra a kérdésre, hogy a következő évben milyen belső kereslettel számolt a kormány, vagy számolt-e egyáltalán, erre nem kaptunk egyértelmű választ.
Én azzal vitatkoznék, hogy az emberek zsebében több pénz marad vagy nem. A mi véleményünk szerint azzal, hogy jelentősen növekszik az áfa, jelentősen növekednek egyéb jövedéki termékek, alapvetően nem marad több pénz, sőt kevesebb pénz marad az emberek zsebében. Ebből következőleg a mi számításaink szerint a következő évben tovább szűkül a belső piac, ami újabb pozícióromlást eredményez a hazai vállalkozások számára. Tehát összességében az adóátrendezés, amit a kormány ebben a javaslatban szerepeltet, nem ellensúlyozza a belső kereslet okozta problémákat.
Egy szót azért mindenképpen a vállalkozások szempontjából megér a jövedéki adó emelése. Arra sem kaptunk a bizottsági ülésen egyértelműen választ, hogy a jövedéki adó emelése a hazai vállalkozások versenyképességére hogyan hat. A jövedéki adó emelésénél első számú szempont, ami leginkább a hazai vállalkozásokat érinti, az a benzin árának várható, drasztikus emelése. A világpiaci árakat figyelembe véve, amelyek jelen pillanatban fölfelé tartanak, egyes számítások nem tartják elképzelhetetlennek jövő év januártól az ehhez hozzáadódó jövedéki emelés kapcsán a 400 forintos literenkénti benzinárat sem. (Kovács Tibor: Ne! Ne!)
Képviselőtársaim! Meg kell nézni, hogy milyen előrejelzések vannak a világpiacon az olaj jegyzésére, és ehhez hozzáadódik a két jövedékiadó-emelés, nem elképzelhetetlen a benzinárak ilyen jellegű emelése, ez pedig a hazai vállalkozások versenyképességére, a környező országokkal összehasonlítva - ahol egyébként jelzem, hogy nem lesz jövedékiadó-emelés, ellentétben Magyarországgal - jelentős versenyhátrányt jelent, jelentősen rontja a hazai vállalkozások versenypozícióit.
Az egész javaslatból egyébként az tűnik ki egyértelműen, hogy kizárólag fiskális szempontok alapján történt a javaslatok megfogalmazása, és ez jól leolvasható például a képviselőtársam által már említett kafetéria-rendszer megadóztatása kapcsán. Nem kaptunk egyértelmű és kielégítő választ arra, hogy miért is éri meg ez a kormányzatnak. A bizottsági ülésen elhangzott az, hogy a legtöbb számítás szerint az a bevétel, amit a kormány a kafetéria-rendszerből be kíván szedni, egyszerűen nem fog befolyni a költségvetésbe, ugyanis a munkavállalók, illetve a munkáltatók nem fogják az ilyen irányú jegyeket, utalványokat megvenni, mert az az 50-70 százalékos adóval nem éri meg. A magyar valóság szerint az fog történni, hogy ezt a pénzt vagy feketén vagy sehogy nem fogják odaadni az alkalmazottaknak, ezáltal még az a ma még a kiadási oldalon láthatóan megjelenő bevétel, ami egyébként áfa- meg egyéb bevételként megjelenik a költségvetésben, ez sem fog befolyni.
Tehát megint egy olyan dologgal állunk szemben, hogy a kormány valamifajta küldetéstudattól vezérelve mindenáron szét akarja verni az egyébként egyetlen utolsó olyan - merem mondani itt a Házban - gazdaságpolitikai szisztémát, ami ma az étkezési és egyéb jegyekkel kapcsolatban kialakult. Ami, ugye, miről szól: arról, hogy ezeket a jegyeket nem lehet máshol elkölteni, csak Magyarországon, és ha nem is adózik a kimeneti oldalon, legalább a bevételi oldalon látható, ellenőrizhető, és adóbevételeket generál. Ezt a rendszert kívánja most a kormány, és ezt el is mondja a kormány, az a célja, hogy ezt a rendszert felszámolja, és megpróbálja átterelni ezeket a juttatásokat a bérjellegű juttatások közé, ami a mi meggyőződésünk szerint nem fog megtörténni, mert a magyar realitás nem ez. Nem tudom, erre se készültek számítások, hogy ma vannak olyan vendéglátó-ipari egységek, szállodák alapvetően, ahol a bevétel 30-40 százalékát adják ezek a jegyek. Több tízezer munkahely - a felmérések szerint - kerül veszélybe ennek a rendszernek a lebontása által.
Összességében azt tudom mondani, és ezt többen kifogásolták itt az áfa kapcsán is, és ezzel fejezném be az erre vonatkozó részről a fölszólalást, hogy nem látszik a javaslatból egy konkrét gazdaságpolitikai stratégia. Ez az áfa egységes megjelenése kapcsán egyértelműen következik, nincs differenciálás az áfában, nincsenek kijelölve azok a prioritások, amelyek mentén a kormányzat látná azt, hogy mit is kell csinálni a magyar gazdasággal, és ezzel párhuzamosan szétver olyan rendszereket, amelyek ma támogatják a hazai vállalkozásokat. Tehát nem látjuk biztosítottnak az adótörvények kapcsán azt, hogy a hazai vállalkozások könnyebb helyzetbe kerülnének.
A vagyonadóval kapcsolatban nagyon röviden annyiban foglalnám össze a kisebbségi véleményt, hogy alapvetően átgondolatlannak, igazságtalannak és alkotmányellenesnek gondolta a gazdasági bizottságnak a kisebbik része ezt a javaslatot. Átgondolatlannak azért, mert - és ezt egyébként kormánypárti képviselőtársaim is elmondták - amíg Magyarországon nincs egységes vagyonkataszter, addig bármiféle vagyonadót kivetni az országban, az visszaélésekre vezet, és át nem látható rendszerek kiépülését fogja eredményezni. Egyébként pont kormánypárti képviselőtársaim mondták el egy példa alapján, hogy az APEH vezetőinek egyéves jutalmából minden további nélkül ki lehetett volna Magyarországon építeni egy egységes vagyonkatasztert, és ha ez meglenne, akkor lenne értelme elkezdeni arról vitatkozni, hogy egyáltalán hogyan és milyen módon lehet Magyarországon vagyonadót kivetni.
Igazságtalannak tartjuk a vagyonadót, mert egyrészt semmiféle biztosíték nincs arra, hogy ez a 30 milliós határ a következő időszaktól nem lesz 25 milliós, 20 milliós vagy 10 milliós, erre vonatkozó garanciák nincsenek a törvényben. Egyébként azt az állapotot is igazságtalannak tartjuk, hogy valakinek ma Magyarországon van öt vagy hat darab 20 millió forint értékű vagyontárgya, az egy fillér adót nem fizet, viszont ha valakinek van egy 35 vagy 40 milliót érő háza, az már kötelezett adófizetésre.
(10.50)
A mi véleményünk szerint - és ezt most budapesti képviselőként mondom - a budapesti, belvárosi lakástulajdonosokat és a kertvárosi lakókat kifejezetten hátrányosan érinti ez a törvény, ugyanis Budapesten - bármelyik külső kerületben - a magas telekárak miatt szinte minden egyes lakóingatlan adózni fog a mostani 30 milliós szabály szerint. Mondom úgy, hogy egyébként az, akinek több vagyontárgya van, csak szétdarabolva, semmilyen mértékben nem fizet adót.
Alkotmányellenesnek tartjuk a vagyonadót azért, mert az ingatlanok tekintetében kísérteties hasonlóságot látunk az adó kivetésének módja és a korábban az Alkotmánybíróság által - tudjuk - alkotmányellenességre hivatkozással megsemmisített luxusadó között. Nem látjuk azt, hogy ez a vagyonadó mennyivel lenne alkotmányosabb, mint a korábbi luxusadó. Tehát jó eséllyel a kormányzat megint egy olyan rendszert kíván létrehozni, ami - jelezzük - igazságtalan és véleményünk szerint átgondolatlan, ezért nem is tudtuk támogatni.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés