DR. KLING ISTVÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ahogyan azt a bizottsági ülésen a tisztelt képviselő úr mondta, fontos polgári jogi elv a pacta sunt servanda elve, éppen ezért természetesnek tartom, hogy a szerződő felek a szerződés végrehajtását fokozott figyelemmel kísérik. Miután a kvótapiacon történő értékesítés nem pusztán adásvétel, hanem egy speciális tranzakció, a kormány ezekben a szerződésekben vállalta, hogy a befolyó bevételt az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére fordítja. Ez egyébként mindannyiunk, azaz az egész ország érdeke is.

Az eltelt néhány hónapban ezen célt szolgáló pályázatok kiírásához és kezeléséhez szükséges intézményrendszer felállításának előkészítéséről kellett gondoskodni a tárca részéről. Ennek eredményeként a kormány egyetértett azzal, hogy kiírjuk a kiotói kvótabevételből finanszírozott "Klímabarát otthon" és "Klímabarát intézmény" pályázatokat a zöldberuházási rendszer keretében. Azóta időközben meg is jelent a kormányrendelet.

Az új beruházások közös és legfontosabb vonása, hogy a szén-dioxid-kibocsátás mérhető csökkentését kell felmutatnunk. A pályázatok értékelése során e klímavédelmi cél megvalósítását a műszaki számításokon alapuló monitorozás és az auditálás biztosítja. A támogatások felhasználását a pályázatot lebonyolító szervezet teljes körű eredményességi, hatékonysági és célszerűségi elemzésének kell zárnia. A megtakarított kibocsátási kvótákból befolyt teljes bevétel az állami költségvetés elkülönített során van nyilvántartva, a "ZBR végrehajtásának feladatai" elnevezéssel.

Az említett rendszerrel kapcsolatos fejleményekről nemzetközi partnereink tájékoztatást kaptak, mindezek alapján a visszajelzések szerint bírjuk a nemzetközi partnereink bizalmát is. Ugyanakkor én magam is tudatában vagyok annak, hogy e rendszert a továbbiakban is hatékonyan kell működtetni. Ez hozzájárulhat a hazai környezettudatosság, így ezen belül a klímatudatosság erősítéséhez.

Köszönöm szépen a figyelmet.

(15.40)

Forrás: parlament.hu