RÓZSA ENDRE, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A foglalkoztatási és munkaügyi bizottság a 2009. évi 8676. számú törvényt (Sic!), a felnőttképzésről szóló 2001. évi élethosszig tartó tanulás feltételeinek biztosítása érdekében történő törvénymódosítást megvitatta és elfogadásra javasolja.

A bizottsági ülésen elhangzott, hogy a digitális írástudáshoz szükséges fizikai és humán feltételek rendkívül pozitív irányba hatnak. A háztartásokban rohamosan növekszik a számítógépek száma, illetve a szélessávú internetre való rácsatlakozás lehetősége. Míg a 2000. év elején 100 háztartásból mindössze 7 csatlakozott rá a szélessávú internetre, elmondhatjuk azt, hogy napjainkban ez már a 60 százalékhoz közeledik. Nemcsak a technikai feltételek javulnak, hanem rohamosan terjed azoknak a száma, akik a számítógéppel rá tudnak csatlakozni a szélessávú internetre.

Mindenképpen fontos dolog ez abból a szempontból is, hogy összehasonlítsuk a nyugat-európai lehetőségekkel és adatokkal is ezt. És meg kell mondani valósan, hogy Nyugat-Európában a munkanélküliek közül 20 százalék csak az, aki nem tud rácsatlakozni a számítógépre, belépni a számítógépes rendszerrel az internethálózatra. Sajnos nálunk ez az arány lényegesen rosszabb, 67 százalék. Éppen ezért tehát mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ezt a képzési formát is a felnőttképzés területére hozzuk be.

A bizottsági ülésen elhangzott, hogy jelentős mértékben átdolgozásra került a korábbi törvénymódosításhoz képest az anyag, és ez sokkal valósághűebb, és mindenképpen javasoljuk az elfogadását. Természetesen módosító indítványokat várunk az anyaghoz.

A felnőttképzés egyre jobban piacosodik - elhangzott a bizottsági ülésen -, fontos dolog, hogy ebből az is következik, hogy az egyenlő feltételek megteremtésére is kell törekedni. Az egyeztetések végbementek a minisztériumokkal, és nagyon fontos dolog az, hogy az oktatási bizottságban elhangzott javaslatok is bedolgozásra kerültek.

Fontos azt is hangsúlyozni, hogy az érettségit adó középiskolák esetében könnyített akkreditációra való ajánlás van, hiszen köztudott ebben a körben is - és más körben is bizonyára -, hogy ezen oktatási intézményekben mind a technikai feltételek, mind a gépi háttér, mind pedig a humán kapacitás az átlagosnál is jobban biztosított. Megerősítésre került a bizottsági ülésen az is, hogy az általános iskolában, illetve a középiskolában oktató pedagógusok képzése, illetve képesítése megfelel ahhoz, hogy a felnőttképzésben részt tudjanak venni.

Magyar Bálint képviselő úr is hangsúlyozta, hogy a törvénymódosítás kitér arra, hogy a 240 órát meghaladó felnőttképzésben részt vevők számára is kötelezővé kell tenni a digitális írástudás modul alkalmazását.

A különböző képzési rendszerek tekintetében mindannyiunk érdeke az, hogy az elektronikus nyilvántartásba kerüljenek azok, akik államilag támogatott felnőttképzésben vesznek részt. Köztudott, hogy a képzésben részt vevők közül sokan vannak olyanok, akik második-harmadik, esetleg sokadik átképzésen vesznek részt. Nem lenne hatékony, nem lenne gazdaságos az, ha ezt a digitális képzési modult több alkalommal sajátíttatnák el velük, vagy úgymond több alkalommal kellene ebbe a képzésbe belekezdeni, ezért is kell ezt rögzíteni.

Ugyanakkor a törvénytervezet bevezetésének ideje, hatálya is módosul, júniusról januárra tevődik át.

Elhangzott az is, hogy ez a képzési forma nem korfüggő. Személy szerint nekem is nagyon sok olyan ismerősöm van, akár nyugdíjasklubokban, akik nagyon nagy örömmel kapcsolódnak rá az internethálózatra. 73 éves apósom a közelmúltban vásárolt számítógépet, és nagyon büszkén mutatja az unokáinak, hogy mit tud ezzel kapcsolatban. Tehát igenis, nagyon-nagyon fontos dolog az, hogy akik szervezett képzésben, állami képzésben vesznek részt, azokat segítsük, képezzük ezen a területen is.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket, és a módosítókkal elfogadásra javasoljuk.

Forrás: parlament.hu