BENCSIK JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a miniszter úr válaszát. Ez azt bizonyítja, hogy van ok az aggodalomra, és nem volt érdemtelen ezzel a kérdéssel az elmúlt napokban foglalkozni.
Még egy kérésem lenne, tisztelt miniszter úr. Április 1-jével született a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél egy határozat az öt regionális vízmű egybeszervezésével, összevonásával kapcsolatosan. Ezen a felügyelőbizottsági ülésen szerdán az MNV képviselője kifejtette azt, hogy a híresztelések ellenében az öt regionális vízmű három társaságba való szervezése nem került leállításra, erre vonatkozóan nem kaptak semmiféle utasítást. Kérdezem, hogy ez valóban így van-e.
Fónagy János képviselőtársam kérte rendelkezésre bocsátani ennek a vagyonkezelői szerződésnek a másolatát a vagyonkezelő tanács elnökétől. Május 6-án Nagy professzor úr, a tanács elnöke erre írásban ígéretet is tett, majd ezt követően nem került sor az átadásra. Fónagy képviselő úr levélben fordult Tátrai Miklós vezérigazgató úrhoz, az MNV vezérigazgatójához, azóta sem érkezett erre vonatkozóan válasz. A pénzügyminiszter úr tud-e abban segíteni, hogy ez a köznyilvános dokumentum a képviselőtársam számára és mindannyiunk számára hozzáférhető legyen? Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés