BAJNAI GORDON miniszterelnök: Tisztelt Képviselő Úr! Akkor hadd mondjam el még egyszer, hogy a kormány takarékoskodik. Bizonyos szempontból ön éppen azt kéri rajtunk számon, hogy miért takarékoskodunk.
Magunkon kezdtük. Felére csökkentettük a külföldi napidíjak összegét, csökkentettük az állami vállalatok felügyelőbizottságainak és igazgatósági tagjainak számát és az ő fizetésüket, létszámstop van a közigazgatásban. Zároltuk a tárcáknál kiosztható jutalmakra, prémiumokra rendelkezésre álló összeget 2,1 milliárd forint értékben. Létrehoztuk ezt a bizonyos kincstárnoki rendszert, ami minden egyes tárcánál fogja a kiadásokat, és egyenként nézi meg a számlákat, hogy ki szabad-e fizetni, és ahogy mondtam, az 50 millió forintnál nagyobb közbeszerzésekre külön belső ellenőrzést hoztunk létre most, ezekben a hetekben.
Végül azt is kezdeményeztük, éppen azért, hogy megfogjuk a pazarlást, és tanulva azokból az esetekből, amelyek a sajtóban, önkormányzati cégeknél minden oldalról előjöttek, hogy a végkielégítéseket is maximáljuk, és legyen nyilvános az, hogy kinek milyen feltételekkel biztosítják ezt. Ezért azt gondolom, hogy a kormány ebben lép. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) És még egyszer mondom, a kormány nem fog nemhogy 24 milliárd, de feleennyi pénzt, sőt negyedennyi pénzt sem informatikára költeni a jövő évben, a válságos évben.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés