GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Egyfelől örvendetes, hogy végre ennyi idő után a magyar bíróság ítéleteit végrehajtani kész a kormány (Zaj. - Az elnök csenget.), és a Kenedi-iratok ügyében, illetve a Kenedi János által igényelt BM-iratok ügyében van fordulat. Ez mindenképpen előrelépés.

Ugyanakkor az interpellációm központi kérdése a dossziétörvény sorsa, amelyre korábban ígéretet tett a kormány, illetve a kormány különböző illetékes miniszterei. Nos, ebben nem tartunk sehol. Nincs előkészített, leírt változata a törvényjavaslatnak, amelynek egyébként az ügye független a mágnesszalagok ügyétől, ahol valameddig eljutottunk, de még ott sem vagyunk a dolog végén.

A törvényjavaslatot kérdeztem, hogy hol tartunk ezzel, és ennek ismeretében a választ elfogadni nem tudom. (Taps az SZDSZ soraiból.)

Forrás: parlament.hu