JAUERNIK ISTVÁN önkormányzati minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Képviselő úr, az előbb is arra tettem ígéretet, hogy ha meglesznek a vizsgálati eredmények, akkor erre a kérdésre vissza kell térni, mert ha szükséges jogszabály-módosítás, ha szükséges a panelprogramban változtatás, akkor ezt meg fogjuk tenni.

Addig is arra hívom fel képviselő úr figyelmét, hogy nagyon fontos most, a tragédia után a szolidaritás. Az ott tragédiát szenvedett emberekkel való szolidaritás. A miskolci önkormányzat szocialista képviselői pénzt gyűjtöttek, több mint egymillió forint jött össze. A miskolci ingatlankezelő a közös tulajdont felújította, mert arra nem volt biztosítás. Hál' istennek valamennyi lakásra volt biztosítás, és a miskolci önkormányzat intézménye gyűjtést szervezett. Azt gondolom, ezekről a dolgokról is beszélni kell, hogy a bajba jutott embereket ott, Miskolcon igyekeztek megsegíteni. Ez is nagyon fontos, amikor a bajbajutottakról beszélünk, de azzal egyetértek teljes egészében, hogy mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a miskolci paneltűzhöz hasonló eset ne fordulhasson elő. Ennek érdekében minden intézkedést meg fogunk tenni. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu