DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! (Zaj. - Az elnök csenget.) Szijjártó Péter úr, a Fidesz szóvivője, 2008. szeptember 27-én egy OS-közleményt adott ki, amiben a következőket írta le és közölte. "A lehallgatási botránnyal kapcsolatos legújabb hangfelvételek mindenki számára világosan bizonyítják, hogy a Fidesz és politikusai semmilyen törvénytelen ügyekben nem vettek részt. Törvénysértést a Gyurcsány-Szilvásy-Draskovics-féle, kommunista időket idéző hálózat követett el, amikor - nem először - ellenzéki képviselőket hallgatott le és próbált alaptalanul besározni. Ha a titkosszolgálat képviselőket hallgat le, azzal nem egyszerűen megsért egy törvényt, hanem az egész demokrácia ellen vét. A Fidesz a törvényesség és a rend pártja, a történtek nem maradhatnak komoly jogi és politikai következmények nélkül." (Szórványos taps a Fidesz padsoraiban.)
Ezt a sajtónyilatkozatot Draskovics Tibor miniszter úr és Szijjártó Péter országgyűlési képviselő... (Derültség a Fidesz padsoraiban.), bocsánat, Szilvásy György akkori miniszterek feljelentéssel megtámadták. A feljelentést a Központi Ügyészség Nyomozó Hivatala érdemben bírálta és visszautasította, fellebbezésükben pedig a Legfőbb Ügyészség kiemelt ügyek főosztálya szintén elutasító határozatot hozott. Azt állapította meg, hogy nem lépte túl az érintett képviselő úr a szólásszabadság határait.
Ezen elutasító döntés után pótmagánvádat nyújtottak be, amelyet a bíróság befogadott, ez van itt előttünk. A pótmagánvád-indítványt megtárgyalta szeptember 15-én a mentelmi bizottság, és 3 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy Szijjártó Péter képviselőtársunk, a Fidesz szóvivőjének mentelmi jogát az adott ügyben ne függessze fel.
(17.40)
A mentelmi jog felfüggesztését elutasító többségi álláspont szerint itt a szólásszabadságról van szó. Annyit még hozzátettek, hogy különösen igaz ez a pártok és a frakciók szóvivői esetében, akik veszélyeztetett helyen, géppuskafészekben fejtik ki tevékenységüket.
A kisebbségi álláspont szerint viszont Szijjártó képviselőtársunk túlment a szabad véleménynyilvánítás határain, és voltaképpen a hamis vádhoz közeli állításokat tett, ez azonban a bizottságban nem kapott többséget.
Tehát összességében azt javasoljuk a többségi határozattal, az ajánlással az Országgyűlésnek, hogy képviselőtársunk mentelmi jogát az adott ügyben ne függessze föl.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés