GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Tisztelt Miniszter Úr! Nyilván nem várom el, sőt nagyon nem várom el - ellenkezőleg -, hogy következetlen gyakorlatot folytasson, vagy a jogszabályi megfelelést ne ellenőrizze az intézményrendszer felelős vezetése, illetve mindazok, akik ebben közreműködnek.
Ugyanakkor az általam megismert példák arról tanúskodnak, hogy a saját belső szabályaikat vagy az ellenőrzési gyakorlatot nem következetesen alkalmazza az intézményrendszer, illetve arról tanúskodik, hogy nem a pályázók hibájából dőlnek be olyan projektek, amelyeknek a megvalósítása közös érdekünk volna.
Kérem és bízom is abban, hogy ön és munkatársai tanulmányozzák szerdáig az eddigi gyakorlatot, és megnézik azokat a működési zavarokat - éppen a civilek által megfogalmazott javaslatok, problémák figyelembevételével -, hogy ezen a tárgyaláson tényleg az érdemi problémákról lehessen beszélni. Mert természetesen vannak olyan példák, gyakorlatok, amelyek nem fogadhatók el, ahol nem kell utalni, vagy vissza kell követelni a forrásokat. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) De az a cél, hogy a források mégiscsak jól hasznosuljanak, és ne büntessük azokat a szervezeteket, amelyek közcélokat látnak el.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés