RÓZSA ENDRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt európai parlamenti Képviselők! Ismét költségvetési vitán vagyunk. Nem is olyan régen még a 2008. évi zárszámadást vitattuk. Ugyanakkor mindezekből a levont tanulságokból és következtetésből már a következő évet építjük. Soha ilyen korán még nem kezdődött el az ország költségvetésének az előkészítése, hiszen már nyárelőn vitattuk a legfontosabb gondolatokat, a legfontosabb célokat. Mi is a legfontosabb cél e tekintetben? Az, hogy a nehezen elérhető stabilitás, biztonság, egyensúlyra való törekvés üzenete jusson el a nemzetközi pénzvilághoz, a gazdaság szereplőihez, az emberekhez. A világgazdasági válság és a kemény recesszió, valljuk be őszintén, megviselte a gazdaságot, az intézményhálózatot, a családok többségét. A 2010. évi költségvetés erénye mindenképpen az, hogy nem osztogat. Itt voltak ellenzéki képviselőtársaink, akik ezt éppen hiányolták. Úgy gondolom, nagyon-nagyon fontos dolog az, hogy ez nem egy választási költségvetés.

Tisztelt Képviselőtársaim! Sokan felteszik a kérdést fórumokon, hogy jó-e ez a költségvetés, lehet-e szeretni ezt a költségvetést. Én kimondom azt, hogy nem biztos, hogy jó, nem biztos, hogy szerethető, de a jövőt szolgálja, stabilizál, és biztosítja azt, hogy azokat a célokat, amelyeket kitűztünk - remélem, egyre többen próbálunk ehhez csatlakozni - meg tudjuk valósítani. Én a nyolcadik költségvetési vitán vagyok jelen a parlamentben eddig, és ellenzéki képviselőtársaink nyilván az elmúlt viták során is kellő kritikával érintették a költségvetéseket. Úgy gondolom, hogy a mindenkori ellenzéknek feladata is ez. Azonban nagyon hiányolom azt, hogy azokat a gondolatokat, amelyek tényleg erényei, tényleg érdemei egy költségvetésnek, sohasem vetették fel. Soha nem vetették fel a komoly közalkalmazotti béremeléssel kapcsolatos előrelépéseket, a fejkvóta-emelkedéseket.

Nagyon-nagyon fontos dolog az, hogy lássuk meg egy költségvetésben a jót, természetesen a kritizálandót és azokat a módosításokat is, amelyekkel jobbíthatjuk ezt. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy ez alapján próbáljuk a költségvetési vitát folytatni. A foglalkoztatási és munkaügyi bizottság tagjaként számomra nagyon fontos üzenet az, hogy a 2010. évi költségvetés ad lehetőséget - mi több, bővítetten - az "Út a munkához" program fejlesztéséhez.

Szeretném elmondani, hogy a képviselői területemen az elsők között voltunk, akik ilyen fórumot rendeztünk. Ott voltak a munkáltatók, ott voltak a munkaügyi kirendeltségek dolgozói, az önkormányzatok képviselői. Nagyon fontos dolog az, hogy látták, nemcsak bejelentjük, hanem meg is valósítjuk ezt a programot. Ez a program lehetővé teszi azt, hogy emberek tudjanak bekapcsolódni a munkába. Sokszor kritizálják azt, hogy tán ez nem az igazi piacgazdaság, tán ez nem egy valós munka, de én mindenképpen fontosnak tartom elmondani itt is azt, hogy bekapcsolja azokat az embereket, akik az elmúlt évek során, esetleg két évtized során a munka világába nem tudtak bekapcsolódni, vagy olykor-olykor nem volt lehetőségük, vagy tán azt is valljuk be, hogy nem akartak bekapcsolódni.

Az "Út a munkához" program 2010. évi költségvetése 13 milliárd forintos keretet biztosít. Ez mindenképpen olyan közmunkaprogramok célját szolgálja, amivel előbbre mennek a különböző térségek, a városok és a különböző intézmények is. Fontosnak tartom azt, hogy ezen túlmenően 2 milliárd forint pályázható pluszban, és ez lehetővé teszi azt, hogy az önkormányzati szektoron kívül tudjunk lépni, és lehetőség legyen arra, hogy a vállalkozásokat bekapcsoljuk ebbe a programba. Ez nyitás a munka világa felé, nyitás a nyílt munkaerőpiac irányába.

Fontos az, hogy munkafolyamattal lássuk el az embereket, mégpedig olyannal, amely értékteremtő, amely pénzt juttat, megélhetést juttat az embereknek. A nyolcórás munkáért legalább minimálbér juttatás kerüljön. Ugyanakkor azt is fontos hangsúlyozni ennek keretén belül, hogy abban az esetben, ha a végzettség nagyobb, ha komolyabb munkát végeznek, akkor legyen lehetőség, legyen összhang ennek az emelésére. Értékteremtés folyik ezen a területen egyrészt az önkormányzatoknál. Nagyon jól tudjuk azt, látjuk kistelepüléseken, városokban, hogy parkok, játszóterek szépülnek meg, és nagyon-nagyon fontos dolog az, hogy a nemzeti vagyon ezáltal gyarapodik.

Ugyanakkor azt is hangsúlyozni kell, hogy az értékteremtés mellett - mint ahogy mondtam - bizonyos anyagi juttatás van, és az anyagi juttatással van lehetőség arra, hogy jobban tudjanak élni az emberek, jobban tudjanak élni, és mindenképpen legyen egy kis lehetőség arra, hogy a családjukat jobban tudják ellátni. Természetesen a valóságtól nem rugaszkodunk el, de felelősen el merem mondani, hogy amikor a képviselői területemen szót váltottam azokkal az emberekkel, akik parkrendezésben, különböző csatornafelújításokban dolgoztak, akkor igenis többen elmondták, hogy az a jövedelem, amelyet kaptak, igen, előreviszi a család mindenkori gazdálkodási lehetőségét, bár azt is kifejtették, hogy jó volna, ha ez nem pár hónapig tartana, hanem hosszabb ideig valósulna meg.

Tisztelt Képviselőtársaim! A munkában való részvétellel kapcsolatban az "Út a munkához" programba közel százezer ember kapcsolódik be, és ez azt is jelenti, hogy közel százezer család érezheti azt, hogy egy olyan munkafolyamatot kell végezni a család valamelyik tagjának, ami kötött, ami kötelezettséggel jár, követelményt támaszt vele szemben. Tehát ez igenis nagyon-nagyon fontos dolog.

A közmunkaprogramok keretén belül azt is hangsúlyozni kell, hogy nemcsak bérre és járulékra van biztosítva a keret, hanem a munkaeszközökre is, a munkaruhára, ugyanakkor nagyon-nagyon fontos, hogy a dolgozók utaztatására és - mint pedagógus, kiemelném - a képzésre. Ez hallatlanul fontos, hogy ilyen területen is tudjunk továbblépni.

Kósa Lajos képviselőtársunk expozéjában csak sajnos egyetlenegy mondatot mondott erről a rendkívül fontos területről, az "Út a munkához" programról, annyit mondott, hogy nem éri meg a második félévet. Úgy gondolom, hogy az előző év is bizonyította ennek értékét, és közös kötelezettségünk, hogy ebben együttesen dolgozzunk.

Hargitai János képviselőtársunk kifejtette, hogy ő felszedett vasúti síneket lát és bezárt iskolákat. Természetesen van ilyen is. Ugyanakkor azt is el kell mondanom, hiszen több képviselőtársam elmondta, hogy ő mit is lát. Nagyon fontosnak tartom hangsúlyozni azt is, hogy képviselői területemen sajnos a 46-os út nem olyan, amilyet szeretnénk. Sajnos, a Kuncsorba-Túrkeve közötti út sem olyan minőségű; igenis felújításra szorul, és nagyon-nagyon fontos dolog lenne. De ezen túlmenően lássuk meg azt, hogy a 120-as vonal - magyarul: Budapest-Békéscsaba-Lőkösháza-vonal - épül, és kedden adtuk át a Szajol-Mezőtúr közötti pálya biztosítórendszerét 7,8 milliárd forint értékben. Kisújszálláson a rá következő napon az Új Magyarország program keretén belül 38 helyi és helyközi buszmegálló építése történt meg, és ennek az avatása 12 pavilonnal együtt. Nagyon fontos, hogy nemrégen avattuk Kisújszálláson az 1,5 milliárd forint értékű csatorna- és vízműhálózatot. Azt is el kell mondani, hogy épül a Mezőtúr-Gyomaendrőd közötti 120-as vasútvonal pályája 22 milliárd forintért.

(16.50)

Iskola épül, ugyanakkor Túrkevén új buszpályaudvar van. Természetesen hosszan tudnám sorolni ezeket a példákat, de az idő lejár. Úgy gondolom, hogy mindenképpen kötelességünk itt is megfogalmazni azt, hogy az oktatás területén is azon leszünk, hogy az elmúlt években elkezdett folyamatokat tudjuk folytatni mind a gyermekélelmezésnél, mind az ingyenes tankönyvjuttatásnál. Azon vagyunk, hogy módosító indítványokkal az alapfokú művészeti oktatás területén is tudjunk olyan feltételeket biztosítani, amelyek igenis szolgálják a gyerekeket, a családokat, és a két tannyelvű oktatásra is figyelmet fordítunk. Biztosítjuk az oktatáshoz és az oktató-nevelő munkához a nyugodt, folyamatos feltételeket az intézményekben.

Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu