DR. KELEMEN ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Akkor folytassuk ott, ahol a vita éppen tart. Ugye, megvan a felelőssége mind a két oldalnak a Házban abban, ami az országban történik. No de a mi oldalunkról elhangzott már - ami teljesen érthető -, hogy a kormányzati felelősség egészen más, és kétségtelenül nagyobb. De hát az ellenzék által kezdeményezett javaslatok - ki lehetne mutatni, most nem számoltam utána - hány százalékát fogadták be, egyáltalán vitára, hogy a végén aztán elutasíthassák? És a civil társadalom, amelyik az utcára ment, maguk szerint kiűzték őket az utcára (Tatai-Tóth András: Nagyon civilek voltak! - Dr. Szabó Zoltán: Szélsőcivilek! - Varga József: Van nyugtató a teremben?) - tehát hogy azokat, akik kimentek az utcára, vajon mi hajtotta? Természetesen őket megfizették vagy felbiztatták arra, hogy kimenjenek.

Ma hallottam ebben a teremben egy olyan felszólalást, amire érdekes módon a másik oldalról senki sem válaszolt; Hirt Ferencét, aki megkérdezte, vajon nem néznek amögé, hogy amikor a civilek megmozdulnak - mert a vakok vagy a mozgáskorlátozottak talán mégiscsak civilnek számítanak -, akkor a kétségbeesett panasz szól belőlük. Ez nem merült fel senkiben? De erre nem is válaszoltak akkor. Engem pontosan Hirt Ferenc képviselőtársam felszólalása döbbentett rá arra, hogy ez a költségvetés mennyire hátat fordít az embernek, mennyire nem emberi, és mennyire nem a magyar közösségnek szól. Azt mondják, hogy ez nagy szó, mondjam meg, mire gondolok. Megmondom.

Hirt Ferenc beszélt egy olyan rétegről, amelyiket azért kell támogatni, hogy emberi életet a mi szintünkön élhessen - a fogyatékosokról. Én pedig szeretnék beszélni a fogyatékos helyzetbe került nemzettagokról, azokról, akik akaratukon és tehetségükön kívül elvesztették az állampolgárságukat - vagy még a szüleik -, és olyan helyzetben vannak, amely mindenféleképpen hátrányos és megalázó. Nézem a sorokat és látom, hogy ilyen támogatás, olyan támogatás, amolyan támogatás. Hát álljon meg a menet! Ez az ország, ez a kormány nem kegyet gyakorol, hanem - úgy, ahogy Hirt Feri mondta - a diszkrimináció csökkentése az alkotmányos feladatunk, amikor ezt tesszük, és akkor nevetséges az az összeg, amit erre szánunk.

Egy másik idekapcsolódó téma, ami sehol se jelenik meg: ha a határon túli magyarokra vonatkozó költségvetési tételekkel foglalkozunk, azért nem feledkezhetünk meg a történelmi szülőföldtől messze szakadtakról sem, már csak azért sem, mert egyre növekvő a kivándorlás. Úgy látszik, figyelmeztetni szükséges a Külügyminisztériumot, hogy az Egyesült Államok és Ausztrália is külföld, és a külföldön élő magyaroknak a közösséghez tartozást elősegítő szolgáltatásnak számítanak a külképviseleteink. A chicagói főkonzulátus kapkodó bezárása nem csak azért káros, mert az ottani magyarság száma jelentős, de hát ha megszűnik, akkor értelmetlen volt alig másfél évvel ezelőtt megnyitni. Csak elhúztuk a mézesmadzagot az ottani magyarok szája előtt.

És itt van Sydney. A sydneyi magyarság petícióját az ottani főkonzulátus bezárása ellen már 17 ívet betöltő aláírások nyomatékosítják. S itt megint elmondható, hogy akkor felesleges volt a bérelt helyiségek bővítése és modernizálása. Viszont ennek az intézménynek, a főkonzulátusnak a megszüntetése magával vonja a canberrai nagykövetség szükséges bővítését. Mind a kettő ráfordítás. Hol itt az ésszerűség? A konzulátusok bezárása után kevesen fogják vállalni az átszállásos utazásokat, a szállást idegenben a távoli nagykövetségek elérése végett. A sydneyi főkonzulátus évente 2-3 ezer ember hazai ügyeit, állampolgárságát, útlevelét, ingatlanvásárlását, tanulását - folytathatnám - intézte. Erre mondott a megszüntetés nemet.

Tisztelt Ház! A jövő évi költségvetés egy nagy kihívással szembesül, és ilyen értelemben a költségvetés óhatatlanul a nemzetpolitika szempontjából is mérlegre kell kerüljön. Ennek valamilyen kibontását várná az ember a határon túli magyarok programjainak támogatásáról szóló alcímben, amely foglalkozik az oktatási intézmények támogatásával, az oktatási-nevelési támogatással, a nemzetpolitikai tevékenység támogatásával és a kárpátaljai és vajdasági vízumnehezítettségből fakadó kapcsolattartás megsegítésével, valamint a Szülőföld Alappal.

(A határon túli magyarok támogatása nominálértékben...)

VGy/Lezsák- Németh (dr. Kelemen András)/bl

(17.40)

A határon túli magyarok támogatása nominálértékben már három éve szinte változatlan. Az inflációs hatást figyelembe véve ez bizony azt jelenti... - mert itt sokszor a nominális számok rögzítését úgy tekintjük, minthogyha valami stagnálna. De ez bizony nem az, arról nem is szólva, hogy ez az összeg most már iszonyatosan kevés, különösen, ha ahhoz hasonlítjuk, hogy milyen népesek még mindig, minden történelmi szerencsétlenségünk ellenére a határon túl élő magyar közösségek. Ha belegondolunk abba, hogy a költségvetés kiadási főösszege 13 500 milliárd forint, akkor az a 8,5 milliárd, amit a határon túli magyarok kapnak és erre fordítunk, ezrelékben sem fejezhető ki.

A Szülőföld Alap pénzügyi jelentősége pedig, úgy látom, továbbra sem nő, támogatásai elaprózottak, és a politikai alapú finanszírozást a támogatás távlati céljai nem igazolják, nem lehet beazonosítani ezeket a célokat, mint mondtam, a nemzetpolitikai célokat. A támogatási rendszer elemei az előző évhez képest lényegében nem változtak, megfigyelhető azonban, hogy a szabadon felhasználható források esetében a költségvetési törvényjavaslatból szinte egyáltalán nem fejthetők meg a támogatási rendszer által ténylegesen ellátható feladatok. Önálló soron található a Szülőföld Alap Iroda például, amelynek működési költsége 99 millióról 158,4 millióra nő, egy irodáé, amelynek létszámkerete, feladatai nem változnak 2009-hez képest, ugyanakkor például az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány költségvetési támogatása 87,4 millióról 69 millióra csökken.

Ha az előirányzatokat nézzük, akkor megint azt találhatjuk, hogy az oktatási-nevelési támogatás, a szórvány és csángó magyarok támogatása előirányzatának összege évek óta változatlan, ahogyan változatlan a kiegészítő év közbeni finanszírozás összege is. A tervezési gyakorlat tehát nem számol azzal a már ismert éves igénnyel, hogy az előző évben is meghaladtuk, tehát ami abból adódik, hogy a 23 ezer fő körüli kedvezményezett esetében a költségvetéshez képest körülbelül másfél milliárd többletkiadás van és várható.

A magyar-magyar kapcsolattartás erősítése egy olyan költségelem, amely gyakorlatilag a 2004. december 5-i népszavazás fájdalomdíja, hiszen az elszakítottságukat a vízumdíj megadása következtében csak így tudjuk enyhíteni. A Szülőföld Alap forrásaiból 980 millió forint a szakképzési hozzájárulás alapot megillető része, a költségvetési támogatás ezzel szemben a korábbi 1 milliárd forintról 594 millió forintra csökken. Ha ezt összevetjük azzal, hogy ugyanakkor az iroda működési költségvetését jelentősen növelik, akkor az ember nagyon elgondolkodik, hogy mi ennek az értelme.

Végül a nemzetpolitikai tevékenység támogatása: az előirányzat összege az előző évhez képest 200 millió forinttal csökken, most 2,2 milliárd forint. Ebben a javaslatban nem szerepel a tételes felhasználás ismertetése. Ez így nagyon zengzetesen hallatszik, hogy a kormány nemzetpolitikai tevékenységet támogat, de azt, hogy milyen átgondoltan és milyen fontosságot tulajdonít ennek, mi sem jelzi jobban, mint hogy könnyű szívvel faragja le ennek az összegét egyik évről a másikra.

És ha már itt tartunk, hadd szögezzem le, hogy a nemzetpolitika nem csupán a határon túliakat jelenti; a nemzetpolitika előtt álló kihívás az, hogy meg kell mutatnia a kivezető utat a válságból, a válságból, amelyről ma már eleget vitatkoztunk, és egészen világos, hogy több mint világgazdasági válság. Azt is mondhatnám, hogy a rendszerváltozás csődje, annak a rendszerváltozásnak, amelyik egy félrebillent kerekasztalnál kidolgozta ugyan a politikai aréna számára az olyan-amilyen feltételeket, de a nemzet több alapvető kérdéséről valahogyan megfeledkezett, csak egy toldozott-foldozott alkotmány született, és akkor lehet panaszolni azt, hogy valamilyen módon nem sikerül bizonyos közakaratot keresztülvinni, még a Házban sem, ahogyan ezt Alexa György képviselőtársam említette már, de egyértelműen csak a Ház egyik felét okolva.

De ugyanakkor mondhatom azt is, hogy ugyancsak nem esett szó annál a bizonyos kerekasztalnál arról, hogy miközben beszéltünk a szociális piacgazdaságról, nem született megállapodás az új gazdasági rend és a magyar társadalom kapcsolatáról, így alakult ki az a hazug helyzet, hogy tőkés gazdaságban akartunk élni tőke nélkül, vagy piacgazdaságban piac nélkül. Az emberek tömegei mindkettőből kiszorultak, és ettől kezdve a politika sem minket szolgált, legfeljebb egyeseket, akik - ismerjük ezt a szót - jó időben jó helyen voltak. Ha a költségvetésünket nem pusztán abból a szempontból nézzük, hogy hogyan felelünk meg külső elvárásoknak, akkor joggal kérdezhetem, hol van itt nyoma a válságból való kiemelkedésnek, pedig ez volna a nemzetpolitika.

Én most egy amatőr pénzügyesre gondolok, aki példaképe lehetne a pénzügyi irányítóinknak, az első független magyar kormány pénzügyminiszterére, Kossuth Lajosra. Ő egyszer már kivívta, hogy Magyarország pénzügyének irányítása ne csupán a birodalmat, hanem a magyar népet szolgálja. Minderről, úgy érzem, nem szól ez a költségvetés, nem jelöl ki célokat a nemzetpolitikában, pedig ezt még válságban is figyelembe kellene venni. Bár sokak szerint nem is kell egy költségvetés erről szóljon, de számaiban és indokolásában akkor is jeleznie kellene, mit gondolnak e kérdésekről, és hogyan kívánják a jövő évben kezelni ezeket a kérdéseket az országnak esküt tett vezetői.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu