FÖLDESI ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az a furcsa helyzet állt elő, hogy most nem egy ellenzéki képviselő korábbi megnyilatkozására reagálnék, hanem a Tóth Károly képviselő úr által elmondott nagyon sok értékes gondolatot szeretném erősíteni.

Azt a gondolatát szeretném a képviselő úrnak erősíteni, amikor arról beszélt, hogy van ebben az országban néhány ügy. Azt gondolom, hogy mondjuk, a közbiztonság, a közbizalomba vetett hit, az állam erőszakszervezeteibe vetett hit és bizalom, vagy az olyan, kicsit misztikusnak tűnő, az állampolgár szemében titokzatosnak tűnő szervek, mint a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok megítélése, az ő munkájuk segítése szerintem az az ügy, amiben pártoktól függetlenül, oldalaktól függetlenül ebben a parlamentben is, de talán ebben a hazában is több empátia kellene.

Tegnap reagáltam egy európai parlamenti képviselő asszony felszólalására, aki nagyon higgadt hangnemben, nagyon reálisan és konkrétan szólt erről a területről, de a végén aztán az ő hozzászólása is átment abszolút politikai megítélésbe. Szeretném kérni és mondani, hogy kormányok jöhetnek és kormányok mehetnek, az elmúlt húsz év demokráciaépítésének tapasztalatai, főleg az elmúlt két-három év ilyen jellegű tendenciái azt mutatják, hogy ebben az ügyben kellene egy kis együttműködés, empátia, közmegegyezés a politikai felek között. Ugyanis ha az a közbizalom, amiről Tóth Károly úr beszélt - szerintem nagyon korrekten és szemléletesen - nincs meg, akkor teljesen mindegy, hogy ki kormányozza ezt az országot, az állampolgár azt hiszi, azt hiheti, hogy mindent megtehet, belerugdoshat a rendőrbe, megkérdőjelezhet államhatalmi szerveket.

Természetesen ennek a feltételeit, a működési feltételeit a mindenkori kormánynak kell biztosítani. Na, erről szól ez a költségvetés, azzal együtt is, hogy azt a módosítást, amit Tóth Károly elmondott, azt támogatom, mert ehhez viszont anyagi feltételek is kellenek.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu