SCHWARTZ BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetése több új elemet tartalmaz. Ezek egy része a már korábban megkezdett, de még be nem fejezett konszolidációs program részeként van jelen, más részük a globális válság elhárítása érdekében került figyelembevételre.

Csak szeretném elmondani a tisztelt képviselőtársaimnak, hogy milyen új megoldások vannak, nem közvetlenül tartalmilag, hanem megközelítésileg. Kormány ilyen korán még nem nyújtotta be a költségvetését, mint ebben az évben. Ilyen értelemben pesszimista becslésről beszélhetünk a költségvetésben, ami teljesen szokatlan a magyar költségvetés elkészítése szempontjából, hiszen a kormányok általában optimista költségvetést szoktak készíteni, és ennek az alátámasztására hadd mondjam, hogy mind a nemzetközi pénzügyi szervezetek, mind a magyar szakmai szervezetek túlbecsülik a 2010-es lehetőségét, magyarul a kormány alátervezi azokat a folyamatokat, amelyeket mások feljebb terveznek. Erre mondom én, hogy ez egy teljesen új elem a magyar gazdaságban, ráadásul válság van a világban, és ilyen környezetben ilyen költségvetést előterjeszteni, azt gondolom, emellett is igazán bátor tett, hiszen 150 bázisponttal csökkentették a magyar kockázati kamatot, ami az utóbbi 15 évben páratlan a világ országai között.

A 2010-es költségvetés prioritásait természetesen lehet vitatni, de azt gondolom, a gazdaság és a magyar állam jelenlegi helyzetében ennél reálisabb célokat megfogalmazni képtelenségnek tartom. Lényegében erre a megállapításra jutott az Állami Számvevőszék és a Költségvetési Tanács is. Megint visszautalok az előbbi bevezetőmben mondottakra. Például a Költségvetési Tanács 2010-ben sokkal optimistább becslést adott, mint a magyar kormány. Itt vitatkoznék Latorcai János képviselő úrral, aki ezt nem így aposztrofálta, hanem pesszimistábbnak mondta a Költségvetési Tanács véleményét, tehát pont fordított a helyzet.

A hozzászólásom másik részében az önkormányzatokkal szeretnék foglalkozni. A helyi önkormányzatok részére a központi költségvetés valóban csökkentést javasol előirányozni 2009-hez képest. Azonban ennek a mértéke nem olyan, mint a korábban a miniszterelnök szájából elhangzott 120 milliárdos érték, hanem csupán nettó 85 milliárdról van szó. Ennek kialakulásában jelentős növelésként szerepel az "Út a munkához" program, valamint más támogatási értékek növelése. Ugyanakkor a csökkentésben sajnos komoly tételek fordulnak elő. Ilyen például a hazai fejlesztési forrásokból való finanszírozás elmaradása, elhagyása. A köznyelv ezeket tulajdonképpen nem így hívta, hanem a TEKI, CÉDA és az 1+1 forintos fejlesztési források elhagyása. Ebből 50 milliárd forint az érték. Ez sajnos kikerül a költségvetésből.

A költségvetés számos olyan lehetőséget említ, ami kötöttségoldó, és a helyi önkormányzatokra bízza a normatívák felhasználását. Itt a képviselőtársaim több ilyet is említettek. Én csak kiemelném ezek közül a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás elhagyását, pontosabban pályázati útra való átterelését, ami azt jelenti, hogy nem kötelező feladat. Aki a pályázaton nyer, az ellátja, aki nem nyer, az eldönti, hogy emellett is ellátja-e.

Az előbbi lehetőségeket véleményem szerint célszerű lenne még kiegészíteni olyan más módszerekkel, mint például a középvárosok számára előírt, családok átmeneti elhelyezése. Ezt annál is inkább fontosnak tartanám, mert családok átmeneti elhelyezését más módszerrel sokkal hatékonyabban lehetne megoldani, például albérleti vagy lakhatási támogatással vagy civil szervezetekkel kötött feladatátvállalási szerződés keretében.

Tisztelt Országgyűlés! Kétségtelen, hogy a törvényjavaslatban megfogalmazottakat a kényszer szülte, és ilyen értelemben nem kedvező ez a helyi önkormányzatok számára. Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy az önkormányzatoknak mint a nagy ellátószervezeteknek a reformja elmaradt. Azt gondolom, ebben az Országgyűlés valamennyi résztvevője ludas és felelős, és szembe kell nézni a következő időszakban, hogy vajon hogyan folytatódik ennek a rendszernek a regnálása.

Az önkormányzati rendszert eddig lényegében közvetlenül a válság nem érintette, tehát most 2009-re gondolok, azonban más ellátószervezeteket igen. Ez a költségvetés, azt gondolom, most lényegében a költségvetésnek ezt az alrendszerét is leterheli, és ilyen értelemben kerül sor bizonyos csökkentésekre. Azonban azt is látnunk kell, hogy ez a kényszer lényegében egy ötletteli munkát feltételez, tehát véleményem szerint szükséges lesz, hogy a helyi önkormányzatok ezt a kényszert alulról jövő megoldásokkal, ötletes megoldásokkal valósítsák meg, ellenkezőleg valóban problémák is lehetnek.

Ilyen megoldásnak tartanám például és javasolnám a kormány és az egyeztető fórumok napirendjére felvenni az úgynevezett forráserősség-mutató bevezetését és kidolgozását. A forráserősség-mutató lényegében arra épülne, hogy azok az önkormányzatok, amelyek a saját bevételeiket nem tervezik meg reálisan, és nem is hajtják be, azok a különböző európai uniós és helyi fejlesztési forrásokból ne részesüljenek olyan mértékben, mint azok, amelyek ennek a száz százalékát megtervezik és behajtják. Itt a viszonyítási alap mindig az elérhető mérték, tehát például a helyi adók tekintetében a százszázalékosan beszedhető mérték a viszonyítási alap. Aki ezt nem tervezi be ilyen mértékben és nem szedi be, az kerüljön csökkentésre az elnyerhető fejlesztési források köréből. Azt gondolom, ennek a módszernek az alkalmazása jóval korrektebbé és nem utolsósorban hatékonyabbá is tenné az önkormányzatok gazdálkodását.

Kérem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy mi is járuljunk hozzá a költségvetés végrehajtásához.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu