HERÉNYI KÁROLY (független): Köszönöm szépen szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A tegnapelőtti hozzászólásban hangot adtam azon kifogásunknak, hogy ez a költségvetési törvényjavaslat amellett, hogy igyekszik az egyensúly feltételeit vagy az ahhoz közeli állapotot megteremteni, elfelejt a növekedés forrásairól gondoskodni. Hét esztendő óta ennek vagyunk tanúi, az elsődleges cél mindig a hiánycsökkentés, ami dicséretes, hiszen az eurózónához való csatlakozás egyik alapvető feltétele; de sajnos ez az egyensúly közeli vagy ehhez közelítő állapot minden esztendőben alacsonyabb színvonalon valósul meg, alacsonyabb szinten, alacsonyabb teljesítmény mellett valósul meg.

(16.20)

Elmaradtak a reformok, sem a bevételi oldalon nem történt komoly változás, hiszen azok a változások, amelyek az adórendszeren belül történtek, nem nevezhetők átütő, áttörő reformnak. Az élőmunka terhei jelentősen, érezhető mértékben nem csökkentek. Az adófizetők tábora nem növekedett, kísérlet sem történt arra, hogy a körülbelül másfélmillió minimálbérből élő legalább jelképes módon megadóztassék, és ezzel az adójóváírást, mintegy ilyen torzszülöttjét a magyar adórendszernek, valahogy kiküszöböljük. Nem történt meg az a típusú adószerkezet-átalakítás, amelyik az élőmunkát preferálná, és egyéb adószintek növelésével az egyensúlyt megteremtené a bevételi oldalon, sőt még növelné is, hiszen az adófizetők táborát növelni lehet.

A kiadási oldalon szintén elmaradt a reformok sokasága, emiatt a kormány be van szorítva, és rendkívül keskeny az a mezsgye, amin cselekedhet, amin léphet. Egészségügyi reform nélkül, habár az egészségügybe több pénz kellene, de felsőoktatási, közoktatási reform nélkül, a nagy elosztórendszerek reformja nélkül, az önkormányzati reform nélkül egyszerűen annyira meg van a kormány keze kötve, hogy csak ilyen költségvetés benyújtására és elkészítésére volt alkalmas. (Dr. Kovács Zoltán közbeszól.) Ennek a felelőse nyilván az a kormányoldali, parlamenti többség, amely nem hajtotta végre azokat az átalakításokat, azokat a reformokat, amelyek szükségesek lettek volna.

A múltkor nem volt idő beszélni arról, hogy azért vannak itt tartalékok, és van mihez nyúlni. Talán egy esztendővel ezelőtt a Transparency International egy bemutatót tartott a Parlamentben, ahol elég szégyenletes körülmények alakultak ki, hiszen több nagykövet, európai uniós nagykövet vett részt ezen, mint ahányan képviselők jelen voltunk, akiket ez a téma egyáltalán érdekelt. A szám, amit megjelöltek, 200-tól 400 milliárd forintig terjedt, körülbelül ennyi folyik ki korrupció címszó alatt a költségvetésből, és ennek a forrásait is megjelölték. Az elsődleges forrás a kampány- és pártfinanszírozás rendezetlensége, hiszen 1990 óta ugyanannyi pénzből kampányolhatnak a pártok, ez 386 millió forint, és nekünk van bőr a képünkön négyévente odaállni a választópolgárok elé, és azt mondani, hogy ennyi pénzt költöttünk a kampányra, amikor tudjuk, hogy ennek a fele meg a negyede sem igaz. Hogyan lehet jogkövető magatartást elvárni a magyar állampolgároktól, amikor azt látják, hogy a törvényhozók önmaguk nem tartják be az önmaguk által meghozott törvényeket?

Sokszor kerültünk megoldás közeli állapotba, volt egy olyan pillanat, amikor e kérdésnek a törvényi rendezése aláírás előtt volt, minden párt elfogadta; az aláírás előtt tíz perccel a legnagyobb ellenzéki párt jelezte, hogy ők nem hajlandók ezt a megállapodást aláírni, ebből nem lesz ötpárti egyezség, a törvény kétharmados. Úgyhogy azóta is ugyanott tartunk, ahol tartottunk. Ennek nemcsak anyagi, hanem rendkívül erős negatív morális hatása is van, az, hogy a politikai elit megítélése olyan, amilyen, függetlenül attól, hogy kormánypárti vagy ellenzéki; minket általában úgy utálnak, ahogy vagyunk, és erre meg is van az okuk, mert ennek a feltételeit mi teremtettük meg. Tehát sürgősen elvárható a kormánytól, hogy még ebben a ciklusban, sőt ebben az esztendőben terjessze elő azt a törvényjavaslatot, amely ezt a kérdést megoldaná, a párt- és kampányfinanszírozást rendezné. Én név szerinti szavazást rendelnék el, vagy kérnék ebben az ügyben, és akkor mindenki álljon ki, vállalja az arcával, hogy kinek jó a hazudozás, kinek jó ez a helyzet, vagy ki szeretne ezen változtatni.

A másik ilyen ok a közbeszerzések rendezetlensége volt. Mindnyájan megtapasztaltuk, hogy néhány héttel ezelőtt 56 milliárd forinttól esett el a 4-es metró beruházása. 11 pályázatot vetett vissza vagy küldött vissza az Unió, amely nem felelt meg az előírásoknak. Mindegyik visszautasításnak egyetlenegy oka volt: az összes szereplőt kizárták, egyet hagytak meg, természetesen nem azt, amelyik a legjobb pályázatot nyújtotta be. Tudok olyan pályázatról, olyanok kapták meg a metró sínlefektetési projektjét, akik életükben még egy méter sínt nem raktak le. A válasz az volt a kérdésre, hogy 150 évvel ezelőtt, amikor a vasutat elkezdték építeni, akkor sem volt semmiféle gyakorlat, a sínek meg a helyükön vannak. Ez több mint arcátlanság, ez több mint pofátlanság. Ezt csak azért mondom, mert most a számokról beszélünk. A költségvetés a számok törvénye, a racionalitás törvénye. De van ennek egy másik dimenziója is, és hogyha a másik dimenzióban nem történik változtatás, ha a morális deficitet nem számoljuk fel, ha nem tudunk egyezségre jutni, bármely oldalán ülünk a parlamentnek, akkor a költségvetési törvény önmagában nem fogja tudni feloldani azt a helyzetet, amelyet egyfelől intellektuális, másfelől morális deficit idéz elő, okoz, teremt meg.

A következő dolog, ami nagyon fontos lenne, hogy minél előbb csatlakoznunk kellene az eurózónához. Erre a kormányok ígéretet tettek, a feltételeket viszont nem teremtették meg. Most úgy tűnik, hogy ebben egység van, hiszen ennek a költségvetési törvénytervezetnek az egyik fő motívuma az, hogy a hiány csökkentésével a kritériumok közül a hármas rendszer legalább egyikét teljesíteni tudjuk, és közelítünk az előírások felé. A másik párt viszont azt mondja, hogy ő hiányt akar növelni; ha hiányt akar növelni, akkor egyre távolabb kerülünk az euró bevezetésétől. Egyensúlyt kellene teremteni, meg kellene találni a közös pontot, mert az eurózónához való csatlakozás csak összefogással teremthető meg. Ezt, azt hiszem, minden normális magyar ember látja; ideje lenne, hogy ne csak a normális magyar emberek, hanem a magyar politikai elit itt ülő része is a magáévá tegye ezt.

Köszönöm szépen. (Taps a függetlenek és az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu