DR. OLÁH LAJOS közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A korábban írásban adott választ csak megerősíteni tudom: az egyes konkrét vasútvonalakról még továbbra sem született döntés. A jövő évre vonatkozó országos és regionális menetrendek október folyamán készülnek el, amit további egyeztetések követnek. Nem maradnak tehát sokáig bizonytalanságban a települések, a honlapunkon pedig minden ezzel kapcsolatos információt hozzáférhetővé teszünk.

Ami pedig a képviselő úr által javasolt fejlesztéseket illeti, a határokon átívelő vasútvonalak visszaállítását több tényező is akadályozza. Elsősorban a pénzügyi fedezetet kellene biztosítani, 2013-ig azonban a költségvetés nem irányoz elő vasútfejlesztési forrást, ezért kizárólag az európai uniós forrásokra támaszkodhatnánk. A kohéziós alapból csak az országon belüli fejlesztésre költhetünk, amelyeknél az Európai Unió csak a TEN-T hálózat fejlesztését tekinti prioritásnak.

A határon átmenő kapcsolatok fejlesztését célzó források pedig - mint például az európai területi együttműködési program - a vasútfejlesztéshez szükségesnél lényegesen kevesebb keretet tartalmaz, például a magyar-román viszonylatban a vasútfejlesztésre kiírt két keret együttesen sem éri el az 5 milliárd forintot, miközben a vasútfejlesztési projektek 10-15 milliárd forintos nagyságrendűek. Emellett egy határon átmenő fejlesztési pályázathoz elengedhetetlen a szomszédos ország együttműködése is, ez irányban azonban a román állami partnerek többszöri kezdeményezésre sem mutattak hajlandóságot.

Köszönöm a megtisztelő figyelmet, képviselő úr. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu