DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Hát azért sok mindent hallottak már ennek a Háznak a falai, el is bírják, de azért az ordas nagy hazugságokat nem kellene itt egymás arcába mondanunk.

Tisztelt Soltész Képviselő Úr! Ön azt állította, hogy ha önök nem hívják fel a figyelmet a gyermekétkeztetés támogatásának csökkenésére, akkor bizony mi nem tettünk volna semmit. Önöknek még semmire nem volt módjuk felhívni a figyelmet, hiszen a költségvetési vita azzal kezdődött, hogy a pénzügyminiszter felment arra a pulpitusra, és onnan tartotta meg az expozéját. Ennek keretében ő maga mondta el, hogy itt tévedés történt, és a kormánynak szándékában áll, hogy amennyiben erre módosító indítvány érkezik, akkor ezt támogatni fogja. (Tállai András közbeszól.) Tisztelt Képviselő Úr! Ön egész egyszerűen hazudott!

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból. - Közbeszólások a Fidesz padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu