PETTKÓ ANDRÁS (független): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Reggel óta az ülésteremben tartózkodom és figyelem a vitát. Azt látom, hogy a kormánypárti képviselők, ha egy ellenzéki képviselő feláll, és azt mondja, hogy van egy 20 millió forintos módosító javaslata, és kéri, hogy támogassák, arra azt mondják, hogy hú, ez túl kicsi, ez majd megoldódik valahogy. Ha van egy 500 millió forintos módosító javaslat - mint mondjuk Herényi képviselőtársamnak, és nagyon köszönöm Herényi Károlynak, hogy beadta a Duna TV támogatására ezt a plusz 500 millió forintos módosító javaslatot, hiszen a Duna TV-nek erre a plusztámogatásra nagyon nagy szüksége volna -, azt mondják, hogy túl sok, hol a másik lába, nem találjuk a költségvetésben.

Szóval, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, és Tatai-Tóth András képviselő úrnak különösen mondom, hogy önök, ha jól értettem a mai vitát, összevissza egy vagy két helyesírást javító ellenzéki módosító javaslatot támogatnak. Képviselő úr, azt kérem, hogy nézzék meg az ellenzék által beadott módosító javaslatokat, és biztos vagyok benne, hogy van jó néhány, amit nem azért kell támogatni, mert ellenzéki képviselő nyújtotta be. Tudja mit, képviselő úr, adják be, ahogy ezt szokták önök csinálni, egy vesszővel vagy egy felcserélt szótaggal, és fogadják el. Mi, ellenzéki képviselők több olyan ügyet vállaltunk fel, amit fontosnak találunk. Magam is adtam be öt olyan módosító javaslatot, ami egy 20 millió forintos, egy 30, egy 50 és egy 200 millió forintos javaslat, tehát nem nagy tételekről van szó. Mindenhol jelezve van a másik láb is természetes módon.

Nézze meg a képviselő úr ezeket a módosítókat, és aztán ezek közül adja be akár kapcsolódóként saját magának, és azután fogadja el az Országgyűlés. Ezek mind fontos módosító javaslatok. Köszönöm a szót.

Forrás: parlament.hu