TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Azzal szeretném kiegészíteni az elhangzottakat, hogy az oktatás és a kultúra területén is számos olyan terület van, ahol nagyon súlyos szakemberhiány lépne fel január 1-jétől, hiszen olyan szakos pedagógusok képzése szinte megszűnt, akik nyugdíjasként ellátják a feladataikat. Hasonlót lehet a művészeti iskolákban a táncoktató pedagógusokról mondani, akik korábban balettművészként tevékenykedtek, és most az oktatásban vesznek részt. Tehát mindenképpen én magam is indokoltnak látom, hogy a beterjesztett törvényjavaslatot, illetve a szükséges módosítások beterjesztése után fogadja azt el a parlament. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu