DR. SIMICSKÓ ISTVÁN, a KDNP és a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Miniszter Úr! Valóban, a Fidesz és a KDNP közös álláspontját van szerencsém tolmácsolni itt a tisztelt Házban. Természetesen azzal a lehetőséggel is élhetnék, hogy mind a két frakció vezérszónoki felszólalását elmondhatnám 20-20 percben, tehát mintegy 40 percben, sőt, ha Keleti elnök úr hozzászólásának a hosszúságát még hozzátehetném, akkor valóban közel egy órát beszélhetnék. Volna mit mondanom, volna lehetőség arra, hogy itt most beszélgessünk a honvédelem helyzetéről és a hadsereg ügyeiről, azonban valóban ezzel a 20 perccel szeretnék csak élni, bár azt hiszem, hogy fontos az ügy és fontos a téma.

Azzal szeretném kezdeni, amit Keleti elnök úr is megerősített, hogy valóban ötpárti egyeztetések voltak, ezért azzal szeretném kezdeni, hogy megköszönjem, a tárca részéről megköszönjem államtitkár asszonynak, hogy vezette ezt a tanácskozást, megköszönjem a tárca szakapparátusának, akik valóban ezt a törvénymódosító csomagot megírták. És ha ilyen - hogy mondjam - jó hangulat veszi kezdetét, akkor azonban engedjék meg, hogy egy picit talán a kritikát is megfogalmazzam, ami a tárcát, illetve miniszter úr hozzáállását illeti. Talán ez egy építő jellegű kritika, és nem veszi tőlem túlzottan zokon, de talán elgondolkodik rajta.

Azt szoktam mondani, hogy ha egy szakterület prominense elmond egy expozét, annak nagyon nagy súlya van, és fontos, hogy milyen sorrendben beszél arról, hogy milyen ügyeket kell nekünk itt most megtárgyalnunk, és ezt követően döntenünk. Azt szoktam mondani, hogy egy tárca költségvetése is mindig kifejezi az adott miniszternek az aktivitását, a tevékenységét, az értékrendjét, a szemléletmódját arról, hogy mit tart fontosnak. Egy védelmi költségvetés kifejezi azt, hogy a tárca vezetése mennyire tartja fontosnak a biztonságot, mennyire tartja fontosnak a magyar emberek jövőjét, biztonsági dimenzióit.

Ilyen értelemben különösen fontos volt számomra, hogy a tárca vezetője milyen sorrendben mondja el az expozéját. Azt láttam, azt tapasztaltam, hogy szemben egyébként az előterjesztéssel, amelyben a sorrend elsődlegesen az önkéntes tartalékos és a szerződéses állomány életkörülményeinek a fontosságát hangsúlyozza, sőt a szerződéses és a tartalékos állomány kiépítésének a további alapjait próbálja meg szélesíteni és lerakni, ezzel szemben a miniszter úr elsőként talán arról beszélt, hogy a társadalmi körülmények változása mennyire indokolttá tette a törvény módosítását, a jogállási törvény módosítását, hogy a kettős állampolgárok is katonák lehessenek - nem tudom, hogy ez tömegjelenség-e a Magyar Honvédségnél, nem hiszem, hogy ez akkora problémát jelentene -, vagy mondjuk, a tömegrendezvényeken részt vehetnek-e a katonák, milyen módon, milyen minőségben vehetnek részt. Ezek is nagyon fontos kérdések, de talán még fontosabb az, hogy az ország védelmi képességei milyen módon alakulnak az elkövetkezendő időszakban. (Dr. Szekeres Imre lép hozzá.)

Most idehozza nekem a miniszter úr az expozéját, köszönöm szépen. (Dr. Szekeres Imre, miközben átadja az expozét: ...majd ha elolvassa, mert nem figyelt, képviselő úr, valószínűleg...) Köszönöm szépen. Nagy tisztelettel én is végighallgattam a miniszter urat, és tényleg mondom, építő jellegű észrevételt tettem, de nem probléma, csak ez jól kifejezi a szemléletmódot.

No, tehát azt hiszem... Különösen akkor egyébként, amikor a Hjt. 287 szakaszából mindössze 30 módosul, ennek a háromnegyed része egyébként pont a tartalékos rendszer kiépítését, meg a szerződéses állomány megerősítését célozza, tehát én azt hiszem, a fontossági sorrend ilyen szempontból talán fontos vagy nem mellékes dolog.

(10.20)

Nem kis horderejű törvénymódosítást tárgyalunk ma itt, a Ház előtt. A Magyar Honvédség jogállásáról szóló törvény módosítását tárgyaljuk. Lehet, hogy sokan megkérdezik, miért fontos ez. Erről miniszter úr is beszélt, fontos, mert a honvédelem nemzeti ügy. Nem egy tárca belügye, nem egy szűk szakma ügye, hanem az egész nemzet ügye, mindannyiunk ügye. Minden magyar állampolgár ügyéről van szó egy ilyen törvény módosításánál. Szeretném azt megjegyezni, hogy azért is fontos ez, mert ha az államról beszélünk, az állam működéséről, mozgásteréről beszélünk, akkor szerintem mindannyian tudjuk, és jó, ha ezt megerősítjük a magunk hitében és gondolataiban, hogy a védelmi képesség mértéke az adott ország politikai presztízsét is befolyásolja a nemzetközi kapcsolattartás minden vonatkozásában. Tehát nem kell megtanulnunk kicsiknek lenni, igenis szükség van az ország védelmének kiépítésére, szükség van egy egészséges, ütőképes magyar honvédségre, és szükség van arra, hogy ez a nemzeti ügy kiszélesedjen, mindenki átérezze a honvédelem ügyét.

Az előttünk fekvő módosítás a Magyar Honvédség tartalékos rendszerének kiépítését, annak megszervezését célozza fő csapásként, és szélesíti a jogi alapjait annak, hogy tartalékos katona lehessen valaki. Szeretném miniszter urat megnyugtatni, hogy a cél helyes. Örülök annak, hogy a kormány belátta, és köszönettel tartozom Keleti képviselő úrnak, hogy az előbb ő maga is megerősítette, hogy a javaslat, amit benyújtottam, fontos. Örülök, hogy ebben egyetértés van, és végre elmozdulás történt.

Most nem akarok olyan felszólalást elmondani, amelyben egyfajta ciklikusság, visszatérés történik, de amikor valamilyen dicséretet mondok, valamilyen kritikát is mindig meg kell fogalmaznom. Mindannyian tudjuk, hogy az elmúlt hét és fél év súlyos hibáit ez a törvénymódosítás nem tudja kárpótolni, nem tudja helyre tenni. Ennek a hét és fél évnek köszönhetően sajnos az elmúlt időszakban egy liliputi méretű, mindössze két lövészdandárral rendelkező és talán egy tucatnyi működőképes harckocsival lélegző Magyar Honvédséget láthatunk. Élő panoptikumként működik a Magyar Honvédség. Ezen persze jó lenne változtatni. Amit most megteszünk, fontos, de nyilván nem elegendő lépés. További változtatásokra van szükség. Egy új szemléletmódra van szükség, ami valóban fontosnak érzi a honvédelem ügyét. De valóban elismerésre méltó az, hogy egy apró kis lépést tettünk most, és bízom benne, hogy az Országgyűlés valamennyi képviselője támogatni fogja ezt a törvénymódosítást.

Súlyos hibaként jelentkezik, és talán ebben ez a törvény, a mostani párbeszéd segít, a televíziós közvetítés is segít, hogy az emberek elgondolkodjanak azon, hogy az elmúlt időszakban a honvédelmi tudat milyen mélyre jutott, és ezen hogyan lehetne változtatni. Tudom, hogy a tárcának vannak próbálkozásai, ebben mi támogatjuk. Nyilván még szélesebb cselekvési szabadságot kell adni a tárcának ezen a területen. Tudom azt, hogy a tárca helyzete nem könnyű, mert az önkéntes tartalékos rendszer vonatkozásában több tárcával kell egyeztetni, több politikai tényezővel kell egyeztetni, ami nem egyszerű feladat. Nem egyszerű feladat, hiszen az önkéntes tartalékos rendszer kiépítését, mivel beszéltünk arról, hogy a honvédelem nemzeti ügyének fontos szegmense a tartalékos rendszer, nem tudja megoldani a tárca önmagában. Hiszen, ha szeretnék kialakítani, kiépíteni egy érdekeltségi rendszert, akkor bizony ez több területet érint, és nem elegendő hozzá a honvédelmi tárca hatás- és tevékenységi köre. Ezért arra kérném a többi tárca jelen lévő kormányzati szereplőjét is, hogy megértéssel viszonyuljon ehhez, és támogassa ezt a törekvést.

Számos problémát említettünk már. Talán az a másik legnagyobb baj, hogy veszély esetén nem rendelkezünk mozgósítási hadrenddel. Ezért, ha veszély van, márpedig nem látunk a jövőbe, és veszély bármikor jöhet, szükség van arra, hogy kiképzett tartalékosaink legyenek, hiszen elsőként rájuk számíthatnánk, hogy a veszélyt elhárítsuk. Tartalék nélkül pedig nincs igazából hadsereg, ez is alaptézis. Ezért egy fontos lépést érzékelhetünk ezen a területen.

Amit szeretnék még elmondani önöknek a törvénymódosítással kapcsolatosan; Keleti elnök úr is pontosan erről beszélt, hogy mennyire fontosnak tartja azt, hogy lehetővé teszi az önkéntes tartalékosok számára a törvénymódosítás azt, hogy külföldön is szolgálatot vállalhassanak. Ezt nem zárnám ki lehetőségként. Beszélgettünk az ötpárti egyeztetésen a tárcánál erről, azonban nem innen közelíteném meg. A legfontosabb, hogy a honi terület védelme minél magasabb szinten legyen ellátva; ez legyen a kiváltó ok, a motivációs ok. Legalábbis, amikor benyújtottam az erről szóló országgyűlési határozati javaslatot, ez volt az ok. Hiszen a honi terület védelem jelen pillanatban a NATO-szövetségeseinkkel együtt, leginkább az ő terhükre látható el. Ezen a helyzeten kellene valamelyest változtatni. Ismerem a gazdasági nehézségeket, a költségvetési problémákat, de azért mégiscsak tegyünk ennek érdekében lépéseket, és talán a tartalékos rendszer kiépítése ezt segíthetné, erősíthetné.

Tehát ne az legyen a fő motivációs ok, hogy nekem több katonára van szükségem külföldön. Egyébként lehet ilyen szándék, csak azt mondom, hogy nem könnyű megteremteni a tartalékos rendszert akkor, amikor foglalkoztatási problémákkal szembesül az ország, amikor több százezer embernek nincs munkahelye. Tegyük fel, hogy valakinek van munkahelye, és vállalna önkéntes tartalékos katonai szolgálatot ennek a törvénymódosításnak köszönhetően. Megnézném, hogy melyik az a jelenleg működő vállalat, amelyik hat hónapra, vagy akár csak egy hónapra is elengedné az alkalmazottját tartalékos katonaként Afganisztánba vagy bárhová külföldi szolgálatra úgy, hogy addig adja a fizetését, és tudja nélkülözni a munkában. Erre megoldást kell találni. Nyilván lehet erről beszélni, és jó, ha bevonjuk a munkaadókat, a nagyobb cégek vezetőit, a gazdasági tárcát és másokat, hogy ezt az ösztönzőrendszert ki tudjuk alakítani. Egy biztos: meg kell adni a biztonságot a jövő önkéntes tartalékos katonája számára is, hogy ha ilyet vállal, a munkahelye legyen biztonságban, és ha visszatér a szolgálatból, ugyanazt a munkát végezhesse ugyanannál a cégnél, ha ezt akarja, kívánja. Tehát azt mondom, ezen el kell majd gondolkodni, és további lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy ez a bizonyos szolgálatteljesítés ilyen módon is lehetővé váljon.

A másik megfontolás, amit felhoztam az ötpárti tanácskozás során is, az önkéntes tartalékos szolgálati viszony felmondásának kérdésköre. Azért újragondolnám, lehet, hogy ez így jó, de talán méltányosabb lenne, és a feszültségforrásokat jobban tudná kezelni, ha nem az szerepelne a törvénymódosításban, hogy az állományilletékes parancsnok és az önkéntes tartalékos személy indokolás nélkül felmondhatja a szolgálati jogviszonyt. Minden munkahelyen minimális indoklás jó, ha van. Azt mondom, hogy legalább néhány mondatban röviden indokolja az állományilletékes parancsnok, ha meg akarja szüntetni a szolgálati jogviszonyt, illetve ez az önkéntes tartalékos katona esetében is megfontolandó.

Összességében azt tudom mondani, hogy a Fidesz és a KDNP támogatja a törvénymódosítást. Fontos lépésnek tartjuk, de további lépések szükségesek. Nyilván ez a következő kormányzatra hárul, ettől függetlenül remélem, hogy minden kritikát, amit elmondtam, megfontolás tárgyává tesz a kormányzat, és jó szándékú, építő jellegű kritikaként értékeli miniszter úr is. Bízom abban, hogy a néhány hónap, ami még az önök rendelkezésére áll, lehetőséget ad arra, hogy ennek a törvénynek az elfogadását követően beinduljon a konkrét lépéssorozat annak érdekében, hogy ez az önkéntes tartalékos rendszer minél jobban kiszélesedjen, és valóban mindannyiunk közös ügyét, a honvédelem ügyét szolgálhassa.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps.)

Forrás: parlament.hu