DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Három dolgot említett Pósán képviselő úr, mint amit ki kellene gyomlálni a közoktatási törvényből annak érdekében, hogy a pedagógusok tekintélye - nem is tudom, megbecsültsége - helyreálljon. Nézzük szépen őket sorban!

Tisztelt Képviselő Úr! A buktatás az első négy évfolyamon. Annyiszor elmondtuk már: első osztályban a tanulót meg kell tanítani olvasni. Nem az a feladat, hogy ha felismeri a betűket, de nem tudja összeolvasni őket, akkor visszaküldjük az első osztályba annak érdekében, hogy újra tanulja az o betűt, amit már nagyon jól felismer, hanem az a feladat, hogy tanítsuk meg összeolvasni őket.

Hasonló a helyzet az integrációval. A kisegítő iskola a gyógypedagógiai iskoláknak egy bizonyos szelete, az összes ilyen típusú intézmény megint csak arra szolgál, hogy a tanulót eltávolítsuk az intézményből, az osztályból.

A harmadik, amit mondott, az eltávolítás, tehát magyarán: hogy lehessen kicsapni azt a tanulót, ugyanez a helyzet.

Képviselő úr! Tessék nekem megmondani, az-e a feladat, hogy a pedagógus munkáját megkönnyítsük, az-e a feladat, hogy a pedagógus tekintélyét azáltal állítsuk helyre, hogy élet és halál ura az iskolában, vagy az a feladat, hogy neveljük a gyereket? A gyerek azzal nincs nevelve, hogyha visszaküldtem a másik osztályba, hogy kínlódjon vele a kolléga, nincs nevelve, hogyha elküldöm a kisegítő iskolába, hogy kínlódjék vele a másik iskola, vagy ha kicsapom az iskolából anélkül, hogy másik iskolába felvennék, és ezáltal arra kényszerítem, hogy a tankötelezettségének ne tegyen eleget.

Képviselő úr! El kellene dönteni, hogy a tankötelezettséget, mint már a XIX. században kivívott vívmányt meg akarjuk-e tartani vagy nem. Ha nem, akkor lehet azt csinálni, amit ön akar.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu