DR. IVÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársak! Mint a bizottsági ülésen már jeleztem - ezzel kezdtem a hozzászólásomat -: egyik szemem sír, s a másik sem nevet. Arról van szó, hogy a jelenlegi módosító javaslatokkal lényegében egyet is értenénk az ellenzék részéről, de nyilvánvaló, hogy néhány olyan kérdést körbe kell járnom, és körbe kell járnunk, amelyek azért arra vonatkoznak, hogy mi az, amit mi problematikusnak is tartunk, és melyek azok a tételek, és melyek azok a megállapítások, amelyekkel nem is nagyon tudunk egyetérteni.
Talán előzményként annyit szeretnék fölsorakoztatni, hogy mi a jelenlegi helyzet a már nyugdíjban lévők kormányzati megszorításait illetően. A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló '97. évi LXXXI. törvényt az elmúlt években számtalan alkalommal módosították a szocialisták. 2006 novemberének végén jelentős változások történtek. Jól emlékszünk rá, a 2006-os törvénymódosítás, a CVI. törvény rendkívül szigorú szabályokat vezetett be az előrehozott öregségi nyugdíj megállapításának feltételeiben. Így kikötötte a nyugdíjba vonulásnál a munkavégzésére irányuló jogviszony megszüntetését. Átalakították a nyugdíjba vonulók induló nyugellátásának kiszámítását. A kormány által elismerten legalább 8 százalékkal alacsonyabbak lettek az induló nyugdíjak 2008-ban. A szigorítás egyik legfontosabb eleme volt a nyugdíj mellett végzett kereső tevékenység korlátozása, amely szerint annak, aki keresetével év közben eléri a mindenkori legkisebb munkabér 12-szeresét - ez 2009-ben körülbelül bruttó 858 ezer forintot jelentetett -, a nyugdíjfolyósító az év hátralévő részében nem folyósítja tovább a nyugellátását.
A 2006. november 27-én elfogadott törvénymódosítás egyetlen pozitív eleme - emlékeztetek rá - a Fidesz-MPSZ által benyújtott, zárószavazás előtti módosító indítvány elfogadása volt, amely lehetővé tette volna a Ratkó-korszakban született férfiak és nők egységes előrehozott nyugdíjba vonulását. A kormány szarkazmusára jellemző, hogy pontosan egy évvel később ezt a módosítást annullálta.
A benyújtott javaslat legfontosabb és legproblematikusabb pontjaira vonatkozóan a következő megjegyzéseket szeretném tenni. A két szocialista képviselő által benyújtott javaslat fenti helyzetértékelésünkkel kapcsolatosan vissza kívánja alakítani a kereső tevékenységet a 2006 előtti állapotra - ez egy dicséretes dolog -, azaz minden 62 év alatti nyugdíjasnak, így a fegyveres testületek szolgálati nyugdíjasainak is megszünteti a keresetkorlátozást. A javaslat eredeti szándéka szerint az egészségügyben és az oktatásban, valamint a szociális ágazatban kialakult és tapasztalt munkaerőhiány miatt azok visszacsábítását célozza meg, akik nyugdíjazása miatt ezek az ágazatok ellehetetlenülnek, és leginkább a munkanélküliség mellett viszont munkaerőhiánnyal kell számolnunk ezeken a területeken.
A szociális bizottság egyhangúlag támogatta a képviselői indítványt. A kormány álláspontja szeptember 20-ig azonban ismeretlen volt. A bizottsági ülésen nem támogatták ugyanakkor az indítványt a kormány részéről. A javaslatot politikai szempontból támogatandónak ítéljük, bár a szavazatszerző jellege is világosan érzékelhető, de nyilvánvaló, hogy ez kevésbé befolyásolta az állásfoglalásunkat.
A javaslat indokolásából az is kiderül, hogy az előterjesztők a keresetkorlátozás átmeneti hatályon kívül helyezését célozták meg, adott esetben a következő polgári kormány kerülhet döntési kényszerhelyzetbe. Ez ismételt keresetkorlátozást is jelenthetne az elgondolások szerint.
A törvényjavaslathoz Botka Lajosné MSZP-s képviselő és társai módosító indítványt nyújtottak be - mint jeleztem -, amelynek lényege két korlátozásra vonatkozik. Először is: a módosító indítvány előterjesztői eltörlik a keresetkorlátozás alkalmazását a 2007. december 31-e előtt előrehozott korhatár alatti nyugdíjba vonulók számára, azaz mindezeknek - így a fegyveres testületből szolgálati nyugdíjba menőknek is - nem lép hatályba 2010. január 1-jén a keresetkorlátozás intézménye. Ugyanakkor az előterjesztés módosító indítványában fenntartják a keresetkorlátozást a 2008. január 1-je után nyugdíjba vonulóknál.
Másodszor: a módosító indítvány első részében a havi jövedelemszerzés korlátjait a mindenkori legkisebb munkabér 150 százalékában határozzák meg, és az éves keresethatár elérésekor új elemként lehetőséget kívánnak biztosítani arra, hogy a felfüggesztés bejelentését a nyugdíjas maga is megtehesse. Ez eddig nem volt.
A kormány képviseletében a módosító indítványt ugyancsak nem támogatták. A kormány álláspontja a törvényjavaslat és a benyújtott módosító indítvány tekintetében is eltér a benyújtók szándékától. Ezt hangsúlyozni kívánjuk. A kormány álláspontja szerint csak azoknak a nőknek a keresetkorlát-eltörlését támogatná 2010. január 1-jétől, akik már előrehozott öregségi nyugdíjban vannak. Ergo ebből az következik, hogy a kormány az összes többi korhatár alatti nyugdíjasnál nem támogatja a keresetkorlát eltörlését.
A nyugdíjkorrekcióról szóló törvényjavaslat végrehajtásának anomáliái között megemlítjük, hogy a nyugdíjkorrekciós törvény 2009. január 1-jére esedékes külön nyugdíjemelését 970 ezer nyugdíjas tekintetében a kormány először szeptember 1-jei hatállyal emelte volna meg, majd ezt az időpontot 2010. január 1-jére eltolta.
(15.00)
Nagyon nagy kiesést jelentett.
A nyugdíjkorrekciós törvény a rokkantnyugellátásban részesülők nyugdíjkorrekciójának végrehajtását törölte, azaz a 2005-ben elfogadott törvény utolsó elemét nem hajtják végre. Ezzel több mint 450 ezer rokkantnyugellátásban részesülőtől átlagosan évente 60 ezer forintot vesznek el. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Ezzel szeretném most befejezni, és azzal, hogy az egyik szemem sír, a másik sem nevet - nem volt véletlen a bevezető mondataimnál. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés