DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Ígérem, hogy többé nem fogom előhozni, de talán félreértett képviselő úr. Amikor azt mondtam, hogy parttalanná tette köztársasági elnök úr a kifogásait, ezzel azt a meglehetősen szigorú véleményemet igyekeztem burkoltan megfogalmazni, hogy amikor köztársasági elnök úr visszaküld egy törvényt, akkor a kifogásait le kell írnia. De ha ezt ilyen parttalanná tevő módon teszi, akkor okkal vethető fel az, hogy ha ténylegesen dönteni akarunk, akkor csak azzal foglalkozunk, amit leírt, az összes többi kérdésével nem. S én azt gondolom, akkor él alkotmányos jogaival helyesen a köztársasági elnök úr, ha nem parttalanná téve, hanem expressis verbis kiírja az összes problémáját.
Ha igazak azok a megállapítások, amiket itt a jogászi szakma ilyen-olyan egyet nem értéséről meglehetősen elfedve mondunk, akkor ennek egy 113, esetleg 150 oldalas listának kellene lennie. Akkor valóban egy kicsit nehezebb lenne a vita, de sokkal közelebb állhatnánk ahhoz, hogy ténylegesen mérlegelhessük, hogy köztársasági elnök úrnak valóban létező kifogásai voltak-e, avagy mindössze ennyi kifogása volt. Azt gondolom, hogy ezen kifogások felülvizsgálata és végiggondolása meg fog történni, és ez alapján ezt a törvényt akár ismételten el is lehet fogadni.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés