DR. SZÉP BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Nem gondoltam volna, hogy az általános vitában elhangzottakhoz, a részletes vitában érintettekhez és a nyilvánosságban is lefolytatott vitához képest újra vissza kell térni néhány tényre. Nevezetesen arra a folyamatra, amelynek keretei között az úgynevezett szakértői bizottság végezte a munkáját.
A kormányhatározatok ugyanis nemcsak feljogosítást adtak, felkérést fogalmaztak meg a munka elvégzésére, hanem folyamatosan határidőket határoztak meg, hogy az egyes munkaszakaszokat mikorra kell elvégezni. Tény az is, hogy a 2007. június 30-ai utolsó teljesítési határidőt megelőzően a kormány kormányhatározatban már két alkalommal hosszabbított határidőt. Ebben az esetben nem történt újabb határidő-módosítás. Lehet, hogy volt olyan résztvevő, aki ebben bízott, lehet, hogy ennek elmaradása érdekeket sértett, lehet, hogy esetleg szóban másfajta elígérkezések történtek, én ezeket nem tudhatom, hiszen részese nem voltam.
De az tény, hogy a nyilvános, elérhető kormányhatározatokból kiderül, hogy 2007. június 30-ával legkésőbb a normaszöveg-tervezetet a szakértői bizottságnak át kellett adnia, befejeződött a tevékenységének folytatására nyitva álló időtartam. És ezt követően alkotmányos szabály alapján, ami úgy szól, hogy a tisztelt Ház elé törvényjavaslatot csak a kormány, országgyűlési képviselő vagy bizottság terjeszthet, ennek következtében ennek a váltásnak be kellett következni; nem sértődés, nem harag, nem ellenérzés, hanem az alkotmány, illetve a kormányhatározat rendelkezése alapján.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés