DR. KOVÁCS TAMÁS legfőbb ügyész: Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A képviselő úr által említett ügyben dr. Szabó Zoltán képviselő úrnak a parlament egy korábbi ülésén elhangzott kérdésében közölt adatok alapján a Legfőbb Ügyészség a megyei főügyészség felé intézkedett az eljárás megfontolására, a nyomozó ügyészség pedig azonnal megkereste a bíróságot a jogerős ítélet, illetve a polgári peres iratok megküldése iránt.
Ezek az iratok november 5-én érkeztek meg az ügyészségre, és csak ezek tanulmányozása után kerülhet sor a kihallgatásokra. Egyébként az elfogulatlan ügyintézés érdekében, pontosabban: az elfogult ügyintézés látszatát kerülendő, a megyei főügyész kezdeményezésére a Legfőbb Ügyészség az eljárásra más nyomozó ügyészséget, illetve más főügyészséget, nevezetesen a Székesfehérvári Nyomozó Ügyészséget és a Fejér Megyei Főügyészséget jelölte ki. A Legfőbb Ügyészség felhívta a megyei főügyészséget az ügy gyors, alapos és körültekintő kivizsgálására.
Képviselő úr, a nyomozás eredményéről természetesen majd tájékoztatást fog kapni. Kérem válaszom szíves elfogadását.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés