DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Nyilván lesz még alkalom arra, hogy a Parlament falai között vitatkozzunk ezekről az előterjesztésekről.
Én egyetlenegy elemről szeretnék most beszélni, az egyeztetés kérdéséről. Szeretném elmondani azt, hogy természetesen sokkal szélesebb körben vitattuk meg az előterjesztést, és ez egy hosszú, több hónapos folyamat volt.
Én a magam részéről nem látok kivetnivalót abban sem, ha egy kormány olyan szervezettel is egyeztet, amely szervezet tagjai Magyarországon befektetőként jelennek meg, Magyarországon vállalkozásokat működtetnek, és a saját bőrükön érzékelik azt, ha Magyarország számára is hasznos tevékenységük a korrupció, illetve a bürokratizmus gátjaiba ütközik. Szerintem az ő véleményüket is érdemes meghallgatni, és érdemes megnézni azokat a tapasztalatokat is, amelyeket más országok szereztek, még akkor is, ha ezek az országok nem a közvetlen közelünkben vannak. Ezért jó szívvel vizsgáltuk, elemeztük például az Amerikai Egyesült Államok több évtizedes tapasztalatait a bejelentővédelemmel kapcsolatban. De ezenkívül több alkalommal megbeszéléseket folytattunk azokkal a civil szervezetekkel, amelyek egyik vagy akár legfontosabb feladata a nyilvánosság biztosítása, a korrupcióellenes küzdelem, és messzemenően figyelembe vettük az ő javaslataikat is.
Balsai képviselő úr említette, hogy Alexa Noémi asszony részt vett az alkotmányügyi bizottság ülésén, én magam is ott voltam, hiszen ebben a bizottságban én voltam a kormány nevében a törvényjavaslatok, illetve az országgyűlési határozati javaslat előterjesztője.
(10.10)
Bár valóban a Trancparency International képviselője aggályait fejezte ki egy új hivatal felállításával kapcsolatban, de arról már nem beszélt a képviselő úr, hogy egyébként a törvénycsomagot messzemenően üdvözölte, elsősorban pont a bejelentővédelem intézményrendszerét. Úgy fogalmazott, hogy ezzel kapcsolatban a magyar államnak nagyon komoly adósságai vannak, és végre törleszt valamit ebből az adósságból, sőt, ő azt javasolta, hogy még lépjünk előrébb a bejelentővédelem területén; még inkább üdvözölte az átláthatósági megállapodásnak, ennek az intézménynek a megváltoztatását a törvényjavaslatban. Egyébként pont ezeknek a civil szervezeteknek volt a javaslata, hogy ez kerüljön be a törvényjavaslatba.
Szeretném azt is elmondani, hogy a Közbeszerzések Tanácsával megtörtént az egyeztetés. Ezt véletlenül onnan tudom, mert én ismertettem a törvényjavaslat legfontosabb elemeit a Közbeszerzések Tanácsának az ülésén. Tehát úgy gondolom, hogy a lehetőségekhez képest számos alkalommal, hosszú időn keresztül és nagyon sok szervezettel egyeztettünk. Annak természetesen nincsen akadálya, hogy megvizsgáljuk a módosító indítványokat, és ha olyan módosító indítványok érkeznek a két törvényjavaslathoz, illetve az országgyűlési határozati javaslathoz, amelyek ugyanazt a célt szolgálják, amit a kormány is kitűzött maga elé, a korrupció ellen való minél hatékonyabb fellépést, akkor ezeket a módosító indítványokat a kormány támogatni fogja.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés