DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Az alapítványok elektronikus nyilvántartásáról, valamint a nyilvántartásból történő adatszolgáltatásról szóló törvényjavaslat megalkotása elsősorban az alapítványoknak a polgári törvénykönyvben meghatározott adatainak országos, nyilvános, közhiteles és elektronikus nyilvántartásban történő rögzítésének, valamint az ezen adatokhoz való hozzáférésre vonatkozó szabályok megteremtését szolgálja.

Az elektronikus eljárás bevezetésének célja, hogy a bejegyzés, változásbejegyzés, törlés, adatkezelés időigénye jelentősen csökkenjen többlet-humánkapacitás bevonása nélkül. Az úgynevezett civil szféra egyre erősödő társadalmi térnyerése miatt fokozott igény mutatkozik arra, hogy az alapítványok létrehozása, illetve a nyilvántartásba vételükre irányuló bírósági eljárás során érvényesüljenek a költséghatékonyság, illetve az ügyfelek korszerű, elektronikus úton történő tájékoztatásának a követelményei. Ennek keretében ki kell alakítani az elektronikus eljárás rendjét, valamint tisztázni kell az elektronikus eljárás és a továbbra is fennmaradó papír alapú eljárás közötti kapcsolatot. Mindezek egyébiránt az új Ptk. hatálybalépésétől függetlenül is megoldandó feladatok.

A szabályozás célja az egyszerű elektronikus eljárás megteremtésével az, hogy a már hatályos eljárási szabályokat elektronikus vonatkozású közös szabályokkal egészítse ki.

(11.30)

A javaslat pusztán a nyilvántartás vezetésének technikai konstrukcióját teremti meg annak érdekében, hogy gyors és átlátható elektronikus nyilvántartás jöjjön létre, egyúttal a bejegyzés folyamata is kedvezőbbé, könnyebbé válik.

Jelenleg az alapítványok bejegyzésére irányuló kérelmet kizárólag papír alapon, személyesen vagy postai úton lehet benyújtani. Ezt követően a kérelem manuális úton ügyszámot kap, amely azonban nem egyedi, mivel az megyei bíróságonként és évenként képződik, így a bejegyző bíróság és az évszám ismerete nélkül az ügy nem beazonosítható. A bejegyzést követően az adatok manuálisan kerülnek rögzítésre egy Word-alapú elektronikus nyilvántartásban, az adatokhoz való hozzáférés szintén csak papír alapon benyújtott kérelem alapján lehetséges.

Látható, hogy a fentebb leírt, jelenleg működő rendszer sok tekintetben nem felel meg a nyilvántartások ma már elvárható, a technikai lehetőségeknek megfelelő fejlettségi szintnek. A nyilvántartás vezetése - úgy az adatok bevitele, mint az abban való keresés, illetve az adatokhoz való hozzáférés - nehézkes, költség- és időigényes. A javaslatban meghatározott struktúra alapján az Országos Igazságszolgáltatási Hivatal a jövőben biztosítja, hogy a nyilvános adatok honlapján keresztül bárki számára, a nyilvántartás valamennyi adata pedig a törvényben meghatározott szervezetek számára hozzáférhető legyen.

A javaslat egyébiránt fenntartja a papír alapú eljárás lehetőségét is. Ez mindenképpen indokolt, hiszen - szemben például a cégeljárással - az alapítványok nyilvántartásba-vételi eljárása során nem kötelező a jogi képviselet, így nem várató el, nem írható elő olyan kötelezettség, amely természetes személy számára adott esetben megnehezítené a nyilvántartásba-vételi eljárás megindítását.

A törvényjavaslat ismertetett céljaira tekintettel kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy támogassa a törvényjavaslat mielőbbi elfogadását.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu