SZABÓ VILMOS külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Képviselő Úr! Egyetértek önnel, az elnöki program minden része sikeresen zajlott. Az örmény államfő, Szerzs Szarkiszjan személyében első alkalommal látogatott örmény államfő hivatalosan Magyarországra. A delegáció tagjaként vele érkező miniszterek nagy száma is a politikai kapcsolatok magasabb szintre emelését jelzik. Az államfői tárgyalásokhoz kapcsolódóan megrendezett üzleti fórum pedig egyértelműen kifejezte azt az igényt, hogy a gazdasági együttműködésnek is lendületet adjunk.
Szarkiszjan elnök úr látogatásának jelentőségét növelte, hogy a hazánkban élő és tevékenykedő örmény nemzetiség, talán úgy is fogalmazhatok, a 13 államalkotó kisebbség egyike. Az örmény közösség hagyományaival, nyelvének ápolásával és színes kulturális életével fontos részét képezi a magyar kulturális élet sokszínűségének. A kétoldalú kapcsolatok további építésében is számítunk az örmény szervezetek aktív részvételére, kezdeményező szerepére.
Én is köszönetet szeretnék mondani mindazoknak, akik munkájukkal hozzájárultak a látogatás eredményes megszervezéséhez, megrendezéséhez, állhatatos és kitartó munkájukkal nap mint nap a két nép, a két ország kapcsolatainak mélyítésén dolgoztak és dolgoznak. Külön kiemelem az Országgyűlés, azon belül a magyar-örmény baráti csoport tagjaiként, önnek elnökeként végzett tevékenységüket, és természetesen azt is, amiről ön beszélt, a XVIII. kerületi önkormányzat kiemelkedő szerepét ebben. Valóban nagyon fontos az, amit önök tettek és tesznek, a testvérvárosi kapcsolat Artasat várossal és mindazok a valóban elismerésre méltó tények, amelyekről itt az Országgyűlést tájékoztatta.
Fogadja elismerésünket, köszönetünket a kormány, a Külügyminisztérium részéről. Szeretném biztosítani, hogy mindenben támogatjuk a további, jövőbeni munkálkodásukat is. Ennek szellemében, az örmény elnöki látogatást nagyra értékelve és reménykedve a folytatásában, a két ország és a két nemzet kapcsolatainak javításában, további sikeressé tételében, figyelmüket megköszönöm.
Elnök úr, köszönöm szépen a szót. (Szórványos taps.)
(8.10)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés